Egy védekezésre képtelen turistát erőszakoltak meg többen is, majd félmeztelenül magára hagyták a Népligetnél. 

Egy ittas francia nőt vett fel egy társaság az autójába, majd a Népligethez vitték az akaratnyilvánításra és védekezésre képtelen nőt. Az egyik férfi megerőszakolta, majd egy másik társa is követte volna, ám a nő olyan állapotban volt, hogy a második szexuális erőszak már nem fejeződött be. A nőt félmeztelenül hagyták magára, egy járókelő találta meg, aki segítséget hívott. Az eset még 2015 nyarán történt, a négy férfi ügye pedig már a Fővárosi Törvényszék bírái előtt van.

Többen is megerőszakolták a turistát - bíróság előtt az ügyük (Képünk illusztráció)Forrás: Shutterstock

Két embert szexuális erőszakkal, kettőt pedig abban való bűnsegédlettel vádolnak, a bíróság újabb tanúkat idézett be. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a nőt valóban többen is megerőszakolták, ám az áldozat nem emlékszik a történtekre. Aznap érkezett ugyanis egy barátjával Magyarországra, több kocsmába is bementek, majd elveszítették egymást. A rendőrség a biztonsági kamerák felvételeit átnézve bukkantak a lehetséges elkövetőkre. A n a Népszínház utcánál elegyedett szóba egy ismeretlen férfival, majd beszállt az autójukba. A rendszám alapján a hatóságok gyorsan eljutottak a kocsi tulajdonosáig. Ő és barátai részben be is ismerték tettüket. Itatták a nőt, sőt: egy marihuánás cigarettát is elszívattak vele, majd megerőszakolták és kitették a Népliget szélén - írja a Bors