Időjárás: október első napjaiban is sok lesz a napsütés

napsütés időjárás október ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Október első napjaiban is sok lesz a napsütés, helyenként lehet csak zápor. Lehűlésre sem kell készülni, reggelenként hűvös lehet, de többfelé továbbra is 20 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttatott el az MTI-nek.

Október elsején, hétfőn északon és keleten felhősebb idő lesz kevesebb, másutt változóan felhős idő várható több napsütéssel. Csapadék nem valószínű, de késő délután északkeleten néhol jelentéktelen eső lehet. A szél megélénkül, előbb főként délkeleten, majd késő délutántól a Dunántúlon is megerősödik a szél. A leghidegebb órákban 3-9 fok lehet. Napközben 16-22 fokig melegszik a levegő.

Kedden a nap első felében helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúlon - lehet futó zápor, gyenge eső. A szél megélénkül, a Dunántúl egyes részein meg is erősödik, majd délutántól mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-11, a legmagasabb hőmérséklet 15-23 fok között alakul.

Szerdán és csütörtökön többórás napsütés várható. Szerdán az északi megyékben lehet néhol gyenge eső, zápor, csütörtökön nem lesz csapadék. Szerdán többfelé megerősödik, csütörtökön megélénkül a légmozgás. A minimumhőmérséklet szerdán 4-10, csütörtökön 3-8 fok között valószínű. A nappali maximumok szerdán 17-21, csütörtökön 15-19 fok között alakulnak.

Pénteken derült, napos, csapadékmentes időre lehet számítani, de a szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A leghidegebb órákban 0-6 fok lehet. Napközben 16-21 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett helyenként lehetnek záporok. A szél is élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 4-10, vasárnap 8-13 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet mindkét nap 19-24 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

Egy hacker azt ígérte, élőben közvetíti, ahogy letörli a Facebookról Mark Zuckerberg profilját http://www.life.hu/news/20180930-egy-hacker-azt-igerte-eloben-kozvetiti-ahogy-letorli-a-facebookrol-mark-zuckerberg-profiljat.htmlTajvan egyik legismertebb hackere bejelentette, hogy ma - magyar idő szerint déli 12:00 órakor - élő közvetítésben fogja letörölni Mark Zuckerberget a Facebookról. A fiú pletykák szerint már az Apple-t és Teslát is meghackelte már. News--Nyilvánosan maszturbált egy férfi Budapestenhttp://www.life.hu/news/20180929-nyilvanosan-maszturbalt-egy-ferfi-budapesten-megszolalt-a-pszichologus.htmlAz utcán álldogálva végzett önkielégítést egy fiatal férfi Budapesten. Eközben egy fiatal nőt nézett, aki éppen arra sétált az utcán. NewsOrigo50 millió Facebook-fiókot törtek felhttp://www.life.hu/news/20180929-50-millio-facebookfiokot-tortek-fel.html50 millió Facebook-felhasználó fiókjához fértek hozzá hekkerek egy biztonsági rés miatt – írja a New York Times a cég közlése alapján. NewsOrigoElfogták az 1-es villamoson tűvel szurkáló férfithttp://www.life.hu/news/20180929-elfogtak-az-1es-villamoson-tuvel-szurkalo-ferfit-a-rendorok.htmlA Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2018. szeptember 10-én 10 óra 25 perc körül injekciós tűvel megszúrta utastársát az 1-es villamoson, az Erzsébet királyné útja és Zugló vasútállomás megállók között. News--Beismerő vallomást tett a várpalotai kettős gyilkosság gyanúsítottjahttp://www.life.hu/news/20180929-beismero-vallomast-tett-a-varpalotai-kettos-gyilkossag-gyanusitottja-40-eves-ferfi.htmlEgész éjjel faggatták a rendőrök azt a 40 éves berhidai férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy pénteken megölt egy 22 éves nőt és kisgyerekét Várpalotán. Lapértesülések szerint a férfi beismerő vallomás tett, a rendőrök előterjesztést tettek a letartóztatására. News--2060-ban jön a világvége Sir Isaac Newton szerinthttp://www.life.hu/news/20180929-2060ban-jon-a-vilagvege-sir-isaac-newton-tudos-szerint.htmlMegjósolta a világvégét Sir Isaac Newton: a tudós szerint 2060-ban véget ér az általunk ismert világ, és újraindul a civilizáció.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.