Angliában 40 éven keresztül rabszolgaként tartottak egy férfit

Forrás: Shutterstock -
rabszolga Anglia férfi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Feltehetőleg 40 éven át volt rabszolga az a a férfi, akit egy bejelentés után sikerült kiszabadítani Angliában: az áldozatnak egy apró fészer volt a lakhelye, amelyben semmi más nem volt csak egy szék, és egy takaró. 

Feltehetőleg 40 éven át tartottak rabszolgaként az angliai Cumbria megyében, Carlisle nevű településen egy brit férfit. Az áldozat egy fészerben élt, ott csupán egyetlen széke, és egy koszos takarója volt. A férfira egy bejelentés nyomán találtak rá, a 79 éves fogva tartóját pedig őrizetbe vették.

Angliában 40 éven keresztül rabszolgaként tartottak egy férfit - képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Olyan körülmények között élt, amilyen körülmények között egy embernek sem lenne szabad."

„Annyira traumatizált, hogy nagyon hosszú és lassú folyamat lesz az emberek iránti bizalmának visszaszerzése. Eddigi munkám során még soha nem találkoztam olyan emberrel, akit 40 évig rabszolgaként tarthattak. Ez egy rendkívül szomorú és súlyos eset
tette hozzá

Sikeres üzletasszony elárulta, hogyan kell felszedni a gazdag nőkethttp://www.life.hu/news/20181004--sikeres-uzletasszony-elarulta-hogyan-kell-felszedni-a-gazdag-noket.htmlUgyan még mindig az a sztereotípia, hogy a nők keresnek maguknak gazdag férfit, pedig ez azért már fordítva is előfordul. Egy sikeres üzletasszony most tanácsokkal látta el azokat a férfiakat, akik pénzes nőkre hajtanak. NewsOrigoKellemes őszi idő várható a hétvégérehttp://www.life.hu/news/20181004-kellemes-oszi-ido-varhato-a-hetvegere-oktober-idojaras.htmlThinkstockKét hétre bezár holnaptól a Déli pályaudvar, kezdődik a felújításhttp://www.life.hu/news/20181003-ket-hetre-bezar-holnaptol-a-deli-palyaudvar-kezdodik-a-felujitas.htmlFelújítás miatt bezár a Déli pályaudvar október 4. szerdától október 17-ig. Íme a legfontosabb tudnivalók a közlekedéssel kapcsolatban. News--Kizuhant egy frissen műtött nő az Országos Onkológiai Intézet ablakánhttp://www.life.hu/news/20181003-kizuhant-egy-frissen-mutott-no-az-orszagos-onkologiai-intezet-ablakan.htmlMásnap hazamehetett volna a kórházból, ám éjszaka kizuhant az ablakon Sztojka Izabella édesanyja. Az eset körülményeit még vizsgálják. NewsOrigoTöbb tízezer éves emberi civilizáció nyomaira bukkanhattak Indiában: videóhttp://www.life.hu/news/20181003-tobb-tizezer-eves-emberi-civilizacio-nyomaira-bukkanhattak-indiaban.htmlRejtélyes jeleket találtak egy jó adag talaj és iszapréteg alatt Indiában, Mahárástra nyugati részén. Még vizsgálják a maradványokat, de több tízezer éves emberi civilizáció nyomai lehetnek. News--Börtönben kellett volna lennie a soroksári gyilkosság gyanúsítottjának a tragédiakorhttp://www.life.hu/news/20181003-bortonben-kellett-volna-lennie-a-soroksari-gyilkossag-gyanusitottjanak-a-tragediakor.htmlSorozatos betörések miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság R. Szilvesztert, a soroksári gyilkosság gyanúsítottját. A gyanú szerint a férfi megölte a 36 éves édesanyát, Gyurik Krisztinát. A gyilkosság idején börtönben kellett volna ülnie, ám nem vonult be. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.