Végzetes lövés éri a Barátok közt főszereplőjét: kulcsfigura távozhat a jubileumi adással

Forrás: Turista Magazin -
Varga Izabella 20 éves sorozat Szőke Zoltán Barátok közt RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Blikk úgy tudja, hogy a Barátok közt ma esti, jubileumi adásában dulakodás közben végzetes lövést kap Berényi Miklós.

Dr. Balogh Nóra, Harmat Szonja és Berényi Miki vesznek össze olyannyira, hogy dulakodásig fajul a helyzet. Miklóst végzetes lövés éri, így ez azt is jeletheti, hogy a karaktert megformáló Szőke Zoltán távozik a sorozatból.

„Az első ilyen alkalom az volt, amikor Miklóst a jeges tóba lökték, ahol a jégtáblák alá szorult. Nem kerülte el a baj, az évek során meglőtték, meg akarták fojtani, lezuhant a tetőről, egy felrobbantott épület romjai alá szorult” – sorolja Szőke. A mostani azonban azért kényes helyzet, mert hármuk közül bárkinek véget érhet a sorozat. A rajongóknak azonban semmi oka az aggodalomra, volt már példa arra is, hogy elhunyt karaktert hoztak vissza a képernyőre. A produkció munkatársai természetesen nem árulták el, hogy végleg kiírják-e Miklós figuráját.

Berényi Miklós, azaz Szőke Zoltán 20 évvel ezelőtt, a Barátok közt indulásakor, és most Forrás: Facebook/Barátok közt,RTLKlub

„A Barátok közt írói mindig is az életből merítenek, a hírek sok inspirációt adnak nekik. Mindenképpen szerettük volna emlékezetessé tenni a péntek esti, születésnapi dupla adást, és aki megnézi, sokáig nem felejti majd el a történteket” – mondta a lapnak Szabó Péter, a sorozat sajtófőnöke.

A huszadik évfordulóra csak négy olyan szereplő maradt a Barátok köztben, akiket a kezdetekkor ismerhettünk meg: dr. Balogh Nóra (Varga Izabella), Berényi Miklós (Szőke Zoltán), Vili bácsi (Várkonyi András) és Laci (Tihanyi-Tóth Csaba).

Így néz ki férfiként Cinthya Dictator: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181025-igy-nez-ki-ferfikent-cinthya-dictator.htmlCinthya Dictator ismét átalakult, ezúttal férfivé változott: Elon Musk bőrébe bújt. TV + SztárokOrigoApró pizsamában mutatta meg gömbölyded idomait VV Mici: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20181025-apro-pizsamaban-mutatta-meg-gombolyded-idomait-vv-mici.htmlVV Mici apró pizsamában mutatta meg gömbölyded idomait. TV + SztárokOrigoKelemen Anna arra buzdítja követőit, hogy ne faragják ki a tököt, hanem egyék meghttp://www.life.hu/sztarok/20181025-kelemen-anna-arra-buzditja-kovetoit-hogy-ne-faragjak-ki-a-tokot-hanem-egyek-meg.htmlKelemen Anna a közösségi oldalán fakadt ki: szerinte semmi értelme halloween alkalmából kifaragni a tököket, mert utána úgyis a kukában végzik. Javasolja, hogy inkább fogyasszuk el. TV + SztárokOrigoNáray Tamást szereplőválogatásra hívta az RTL Klub munkatársahttp://www.life.hu/sztarok/20181025-naray-tamast-szereplovalogatasra-hivta-az-rtl-klub-munkatarsa.htmlNáray Tamás meglepő üzenetet kapott az RTL Klub egyik dolgozójától: egy napi sorozatuk szereplőválogatására hívták. TV + Sztárok--Rékasi Károly véget akart vetni az életének a motorbalesete utánhttp://www.life.hu/sztarok/20181025-rekasi-karoly-motorbalesete-utan-veget-akart-vetni-az-eletenek.htmlTöbb mint három éve szenvedett komoly motorbalesetet Rékasi Károly, ami után kilátástalannak látta a jövőjét: véget akart vetni az életének. TV + Sztárok--Náray Tamást szereplőválogatásra hívta az RTL Klub munkatársahttp://www.life.hu/sztarok/20181025-naray-tamast-szereplovalogatasra-hivta-az-rtl-klub-munkatarsa.htmlNáray Tamás meglepő üzenetet kapott az RTL Klub egyik dolgozójától: egy napi sorozatuk szereplőválogatására hívták. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.