Hódi Pamela párja, Tóth Bence először beszélt a kapcsolatukról

Forrás: Instagram/Tóth Bence -
Hódi Pamela párkapcsolat Berki Natasa Zselyke szerelem Tóth Bence Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány hónappal ezelőtt már Berki Krisztián volt kedvese, Hódi Pamela is szerelemre lelt Tóth Bence focista személyében. A férfi most először nyilatkozott a kapcsolatukról és arról, hogyan barátkozott meg a pótapuka szereppel. 

Még áprilisban kiderült, hogy Hódi Pamela új szerelme nem más, mint Tóth Bence focista. A férfi azonban a kapcsolatukkal nemcsak a gyönyörű üzletasszonyt kapta meg, hanem Berki Krisztiánnal közös kislányát, Natasa Zselykét is. Tóth Bence most először nyilatkozott arról, milyen az életük hármasban.

Ezelőtt nem járt olyan nővel, akinek gyermeke van, így ezzel az új helyzettel is meg kellett barátkoznia. "Úgy voltam vele, ha mindent úgy csinálok, amilyen én vagyok, abból nagy baj nem lehet. Ha ez nem működik, akkor kiderül hamar az elején, és nem vesztegetjük az idejét. Ha viszont működik, nem kell később sem megjátszanom magam. Szerencsére nagyon jól sült el, hamar megszerettük egymást Natikával. Nem zavar, hogy nem nekem mondja, hogy apa: ettől függetlenül nagyon szeretem őt, örülök annak, ha boldognak láthatom" - idézte a focista Star magazinnak adott interjúját a Zoom.hu.

A pár még nem költözött össze, még korainak tartják. Ám Pamela Instagram-posztjaiból is látszik, hogy nemcsak a kettesben, hanem a hármasban töltött időt is élvezik.

Nemrégiben Bence segített összeszerelni Natika babaházát is:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Első napunk itthon ❤️

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ééés elkészült @alsovonal köszönjük az építkezést #nagymelovoltdekeszvan #barbiealomhaz

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.