Márton Csaba tiszta lappal akarja indítani az új életét, bár nem éppen jófiúként vonult be a köztudatba. Sok mindennel vádolták, de ő állítja, csak rosszkor volt rossz helyen. 

Márton Csaba nem jófiúként vonult be a köztudatba, Zalatnay Sarolta exférjét sok mindennel vádolták, bírósági periratokban is szerepelt a neve, ő azonban azt állítja, hogy senkinek nem ártott, a börtönbe került Cininek sem. Szerinte rosszkor volt rossz helyen, rossz emberek között. Elárulta, ellene csak egyetlen vádpont volt, és az sem állta meg a helyét, így örülne neki, ha elhinnék, a bíróságnak igaza van. Most megtörte sokéves hallgatását.

Márton Csaba sok évvel ezelőttForrás: YouTube, TV2

„Nem biztos, hogy jó emberekkel barátkoztam. Nem voltam bűnöző, nem bántottam senkit, nem károsítottam meg senkit, de az életem elég zűrös korszaka volt.  A kilencvenes évek végén sok balhé volt a budapesti üzleti életben. Azt láttam, hogy ahhoz, hogy bármit elérjek, törtetni kell, eltiporni másokat, és engem nem így nevelt édesanyám" – mondta a HOT Magazinnak Csaba, aki az Egyesült Államokban találta meg önmagát: volt pornóproducer, és elvégzett egy színiiskolát is. Háromszor házasodott, ebből kétszer elvált, egyszer pedig megözvegyült. Sok mindent csinált kint, nagykanállal falta az életet, de 2017-ben hazatért, ugyanis az édesapja nagyon rosszul volt. „Ott álltam mellette az utolsó pillanataiban. Ez nagyon sokat jelentett nekem, és tudom, hogy neki is. Sok mindenben változtam az utóbbi időben, de egy biztos: aki ismer, az tudja, hogy én mindig egy csupa szív ember voltam.  Én már rég lezártam a múltamat, a jelenben élek, és csak a jövőbe tekintek" – mondta Csaba.

Örökre vége! Végleg szakított párjával a magyar énekesnő

Úgy tűnik, hogy Zalatnay Cini és Márton Csaba viharos kapcsolatának végleg befellegzett. Cini újra nagyot csalódott, úgy érzi, a férfi becsapta. Olvasd el erről a Life.hu cikkét!