Elmondta a véleményét: Puskás Peti ezt gondolja a ValóVilágról

Puskás Peti vélemény ValóVilág 9 Nádai Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napról napra kamerák elé áll Nádai Anikó és Puskás Peti, hogy vezessék a ValóVilág 9. szériáját. Ám arról keveset tudni, hogy ők mit gondolnak a műsorról és a játékosokról. Most elmondták. 

Formabontónak bizonyult eddig a ValóVilág 9. szériája, ugyanis a villalakók mintha minden eddiginél merészebbek lennének. Már az első napokban megtört a jég, párok alakultak a takaró melege alatt. Radics távozásával pedig szívek törtek össze. De már azt is tudni lehet, hogy a következő párbaj résztvevői Csoki és Ginu lesznek.

Nádai Anikó és Puskás Peti napról napra vezetik az adásokat, ám azt eddig nem lehetett tudni, ők valójában mit gondolnak a játékosoktól és a műsorról. A Reggeliben most elmondták.

"Egyébként tényleg szuper a ValóVilág, én most vezetem először, és őszintén szólva most nézem folyamatosan először. Odavagyok érte! Beszippantott. Látni azt, hogy napról napra hogyan változnak a kapcsolatok, hogyan törnek össze, jönnek össze" - fogalmazott Puskás Peti.

Sztárok, akik néhány hónap után eljegyezték egymást: Chris Hemsworth és Elsa Pataky sem vártak sokáighttp://www.life.hu/sztarok/20181130-sztarok-akik-nehany-honap-utan-eljegyzetek-egymas-chris-hemsowrth-elsa-pataky.htmlA szerelem első látásra nemcsak a hollywoodi filmekben történik meg, hanem olykor Hollywoodban is. Ezek a sztárok nem pazarolták az időt, szinte rögtön a megismerkedésük után eljegyezték egymást. Bár az előfordult, hogy a gyors eljegyzést és gyors házasságot egy gyors válás követte. TV + SztárokThinkstockA gazdag magyar focisták bulizási szokásai: bármit megkaphatnakhttp://www.life.hu/sztarok/20181201-a-gazdag-magyar-focistak-bulizasi-szokasai-barmit-megkahatnak.htmlKönyvben jelenítik meg a magyar elit bulizási szokásait, így a gazdag focistákét is, akiknek nem kell hiányt szenvedniük semmiben! TV + SztárokOrigoNádai Anikó még mindig retteg az élő bejelentkezésektőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181201-nadai-aniko-meg-mindig-retteg-az-elo-bejelentkezesektol.htmlHabár már bőven van rutinja Nádai Anikónak a műsorvezetés terén, még mindig remeg, ha élőben kell bejelentkeznie. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoNem keresi tovább a rendőrség Novozánszki Fannithttp://www.life.hu/sztarok/20181201-nem-keresi-tovabb-a-rendorseg-novozanszki-fannit-a-nyomozast-meg-nem-zartak-le.htmlNem nyomoznak tovább Novozánszki Fanni után, tudták meg a szülők. Elméletek vannak arra, mi történhetett, a holttest hiányzik. TV + Sztárok--25 évvel ezelőtt Szandi leesett a lóról, és két napig kómában volthttp://www.life.hu/sztarok/20181130-25-evvel-ezelott-leesett-a-lorol-szandi-es-ket-napig-komaban-volt.html25 évvel ezelőtt Szandi leesett a lóról, és a baleset után két napig kómában volt. Az énekesnő azóta tart a lovaktól. TV + SztárokOrigoKároly herceg nagyon megorrolt Katalin hercegnérehttp://www.life.hu/sztarok/20181130-karoly-herceg-nagyon-megorrolt-katalin-hercegnere.htmlKiderült, hogy Károly herceg eredetileg olyan születésnapi fotót szeretett volna, amelyen nincs rajta az egész család, csupán a három unokája van körülötte. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.