Pártos Csilla és volt férje, Pécsi Ildikó fia újra találkoztak a bíróságon

Fotó: Zih Zsolt/MTVA -
házasság vagyonmegosztás válás Pécsi Ildikó per Pártos Csilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még mindig húzódik a per Pártos Csilla és volt férje, Pécsi Ildikó fia, Csaba között. A vagyonmegosztás tárgyát az a ház képezi, amelyből ugyan Pártos már a hírek szerint kiköltözött, fia, Csabika azonban még nem. Most a két egykori házastárs a bíróságon látta egymást viszont. 

Pécsi Ildikó korábban azt nyilatkozta, hogy Pártos Csilla semmit nem tett hozzá ahhoz a házhoz, amelyből nemrégiben költözött ki, és amelyben még a fia, Csabika állítólag még lakik.

A kiköltözésről a jogerős ítélet megszületett, ám ez egyelőre nem történt meg - írja a Blikk. Úgy tudják, hogy a két egykori házastárs, Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fia, Csaba nemrégiben a bíróságon látta egymást viszont.

Pártos Csillát új szerelme is védi a bíróságon Fotó: Zih Zsolt/MTVA

"Az ügyfelemmel úgy döntöttünk, amíg nem került pont az összes anyagi kérdés végére, addig nem hagyják el a házat. Ennek nagyon egyszerű az oka: ez az ingatlan is a közös tulajdon részét képezi" - idézi a műsorvezető ügyvédjének, dr. Gerencsér Andrásnak a Hot! magazinnak adott nyilatkozatát a lap.

Lindsay Lohan szexi Hófehérkeként látható a Paper magazin címlapjánhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-lindsay-lohan-szexi-hofeherkekent-lathato-a-paper-magazin-cimlapjan.htmlA botrányhősnő ezúttal sem a szolid oldalát mutatta meg: a Paper magazin címlapján pózol dögös Hófehérkeként. TV + Sztárok--Szerelmes Russel Crowe-ba Steve Irwin özvegye?http://www.life.hu/sztarok/20181204-szerelmes-russel-crowe-ba-steve-irwin-ozvegye.htmlRégóta pletykálják, hogy Steve Irwin özvegye és Russel Crowe között van valami, most Terri egyértelmű választ adott a felvetésre. Vagy mégsem? TV + SztárokMegérkeztek a hivatalos fotók Nick Jonas és Priyanka Chopra esküvőjérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-megerkeztek-a-hivatalos-fotok-nick-jonas-es-priyanka-chopra-eskuvojerol.htmlNemrégiben kelt egybe a Jonas Brothersből ismert Nick Jonas és színésznő kedvese, Priyanka Chopra. Most közzétették a hivatalos fotókat. TV + Sztárok--Hatalmas hibát követett el Diana élete első karácsonyán a királyi családdalhttp://www.life.hu/sztarok/20181204-hatalmas-hibat-vetett-diana-elete-elso-karacsonyan-a-kiralyi-csaladdal.htmlKínosra sikeredett Diana első karácsonya a brit királyi családdal. TV + Sztárok--ValóVilág 9: VV Reni intim részletekbe menően elmondta, mi történt közte és VV Csoki között (18+)http://www.life.hu/sztarok/20181204-vv-reni-intim-reszletekbe-menoen-elmondta-mi-tortent-kozte-es-vv-csoki-kozott-18.htmlEgy ide már alakul a románc a ValóVilág 9 villájában Reni és Csoki között. Reni azonban azzal a szándékkal érkezett a villába, hogy nem létesít szexuális kapcsolatot senkivel, ám most úgy tűnik, hogy ez nem sikerült neki. Mindenesetre elég részletesen ecsetelte Gregnek és Zsuzsunak, hogy mi történt köztük. TV + SztárokOrigoBalázs Klári évekig titkolta édesanyja előtt bátyja haláláthttp://www.life.hu/sztarok/20181204-balazs-klari-evekig-titkolta-edesanyja-elott-batyja-halalat.htmlÉvekig elhallgatta édesanyja elől a bátyja halálát Balázs Klári. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.