Poór Péter megszólalt Máté Péter haláláról: csak három ember tudja, mi is történt valójában

Forrás: Fortepan/URBÁN TAMÁS -
halál Máté Péter Poór Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Máté Péter halála megrendítette a közönséget és a barátokat is, az pedig végképp, hogy sokan nem tudják, hogy pontosan hogyan, miért is távozott az énekes. Ezt a titkot azonban csak három ember tudja, és Poór Péter az egyikük.

Poór Péter is ott lesz az Arénában, hogy felidézze a Táncdalfesztiválok hangulatát, a koncertre hangolódva pedig nosztalgiázott egy kicsit. Legkedvesebb pályatársairól beszélt, Szécsi Pálról és Máté Péterről. Mindketten hirtelen távoztak, és hatalmas űrt hagytak maguk után.

Máté Péter halála máig rejtély Forrás: Fortepan/URBÁN TAMÁS

„Máté Péter az élete két utolsó dalát nekem írta. Halála előtt három hónapig együtt turnéztunk, az is volt a műsor címe, hogy A három Péter. Pálfi Péter volt a harmadik, akinek csodálatos hangja volt, de mivel kísértetiesen hasonlított Koós Jánoséhoz, csak örök második lehetett, később felhagyott az énekléssel, inkább szervező lett" – árulta el Péter. Pályatársa halála nagyon megrázta, de azt határozottan tagadja, hogy szívroham vagy tüdőembólia végzett volna a zenésszel.

Kiváló művész volt, de jóval megelőzte a korát.

Borsnak

Várkonyi Andrea első férje is nehezen tette túl magát a szakításonhttp://www.life.hu/sztarok/20181206-varkonyi-andrea-elso-ferje-is-nehezen-tette-tul-magat-a-szakitason.htmlVárkonyi Andrea sokkolta Bochkor Gábort, amikor bejelentette, vége a kapcsolatuknak, de a műsorvezető első férje sem fogadta könnyen a szakítást. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoFördős Zé újra szerelmeshttp://www.life.hu/sztarok/20181206-fordos-ze-ujra-szerelmes.htmlA Konyhafőnök VIP zsűrije már nem szingli, pár hónapja ismét kapcsolatban él. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoGregor Bernadett vallomása: így érzi magát a válása utánhttp://www.life.hu/sztarok/20181206-gregor-bernadett-vallomasa-igy-erzi-magat-a-valasa-utan.htmlPár hónapja bombaként robbant a hír, hogy Gregor Bernadett ismét válik, tönkrement a Szarvas Attila színésszel kötött házassága. A 46 éves színésznő most a Blikknek arról vallott, hogy érzi magát ismét egyedül.TV + SztárokOrigo34 éves korában elhunyt Jael Strauss modellhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-34-eves-koraban-elhunyt-jael-strauss-modell.html34 éves korában elhunyt a Topmodell leszek! sztárja, Jael Strauss. TV + SztárokOrigoMegszűnik a Story Extra, Szabó Zsófi elveszti egyik munkájáthttp://www.life.hu/sztarok/20181206-megszunik-a-story-extra-szabo-zsofi-eltunik-a-kepernyorol.htmlA Blikk úgy tudja, hogy az RTL Klub Story Extra című produkciója megszűnik. A műsor külső gyártásban készült a csatorna számára, a céggel Zsófi továbbra is szerződésben áll.TV + Sztárok--Verekedésbe keveredett Deák Bárdos Mihályhttp://www.life.hu/sztarok/20181205-verekedesbe-keveredett-deak-bardos-mihaly.htmlVerekedésbe keveredett Deák Bárdos Mihály birkózó. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.