X-Faktor: élő adásban kelt ki magából Gáspár Laci

Puskás Peti Gáspár Laci Arany Timi Radics Gigi X-Faktor 2018
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiakadt az X-Faktor elődöntőjén Gáspár Laci, szinte csak a saját mentoráltjainak az előadása tetszett neki és belekötött mentortársaiba is. 

Laci ByeAlexszel már akkor összeszólalkozott, amikor a Stolen Beat állt a színpadon, aztán amikor a saját védence, (a később kieső) Arany Timi énekelt Tóth Gabival, azon akadt ki, hogy kritizálták a mentoráltját. Bár a mentorok állva tapsoltak Timi produkciója után, Radics Gigi például elmondta, hogy ez kizárólag kolléganőjének, Tóth Gabinak szólt. A múltkori vita is újra előkerült, nevezetesen, hogy kinek jó a füle, a hallása: Puskás Peti a múltkori vita után most azt mondta, Lacinak csak a saját versenyzőihez van. Gáspár képtelen volt türtőztetni magát, végül nemcsak Petit sértette meg, Gigire is azt mondta, ő sem hall jól.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.