ValóVilág 9: Zsuzsu elhagyta a villát, műsorvezető lett

ValóVilág 9 Baukó Éva BeleValó Világ VV Zsuzsu
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Műsorvezetői babérokra tör VV Zsuzsu. A közösségi média hetét eredetileg Csoki nyerte meg a villában, ám az ő kizárásra után a mások helyezett Zsuzsu kapta meg a díjat, ami nem más volt, mint hogy vezetheti a BeleValóVilág egyik adását.

A műsor szerkesztői kizárták a ValóVilág 9 játékából VV Csokit. A férfi nyerte meg a közösségi média hetét, ám így nyereménye a második helyezett VV Zsuzsura szállt. Az elmés megjegyzéseiről híres játékos jutalma az lett, hogy vezetheti a BeleValóVilág egyik adását Baukó Évával.

Látszott, meglehetősen zavarban van, mégis vidáman indította az adást. Bár Baukó Éva sem mondható veteránnak, ami a műsorvezetést illeti, mégis igyekezett terelgetni Zsuzsut, akit még egy táncpárbajra is kihívott.

A villából néhány órára kiszabadult lány pedig azt is elárulta, hogy szerinte Greg a legjóképűbb férfi a villában, ám alkatra Hunor tetszik neki a legjobban.

A 2018-as év legnagyobb sztárbotrányai: Majka és Curtis felbomlását nem fogjuk elfelejtenihttp://www.life.hu/sztarok/20181220-a-2018-as-ev-legnagyobb-sztarbotranyai-majka-es-curtis-felbomlasat-nem-fogjuk-elfelejteni.htmlEz az év sem múlhatott el a sajtót megrengető sztárbotrányok nélkül. Hosszúra nyúló családi perpatvar, szakmai viták vagy éppen titokról lerántott lepel tartotta lázban az embereket. A Weisz Fanni és édesanyja között húzódó feszültség a tetőfokára hágott ebben az évben, de Majka és Curtis is szolgáltattak beszélnivalót. TV + SztárokOrigoPintér Tibor édesanyja reméli, hogy Tenya összejön volt feleségévelhttp://www.life.hu/sztarok/20181227-pinter-tibor-edesanyja-remeli-hogy-tenya-osszejon-volt-felesegevel.htmlFiáról nyilatkozott Pintér Tibor édesanyja, a 80 esztendőr Ilike. Mint kiderült: reméli, hogy fia nem új szerelmet keres most, hanem összejön volt feleségével. TV + SztárokOrigoÍgy vészeli át Marsi Anikó Palik László hiányát az Exatlon Hungary forgatása alatthttp://www.life.hu/sztarok/20181227-igy-veszeli-at-marsi-aniko-palik-laszlo-hianyat-az-exatlon-hungary-forgatasa-alatt.htmlMarsi Anikó elárulta, hogyan fogja kibírni azt a néhány hetet, amely során nélkülöznie kell férjét, Palik Lászlót. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoHázasságáról vallott Koncz Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20181227-hazassagarol-vallott-koncz-zsuzsa.htmlTalán csak kevesen tudják, hogy Koncz Zsuzsa jó ideig házas volt. Most azonban önéletrajzi könyvében erről is lerántotta a leplet. TV + Sztárok--Szilágyi István és felesége elégette pénzüket, nehéz helyzetben vannakhttp://www.life.hu/sztarok/20181227-szilagyi-istvan-es-felesege-elegette-penzuket-nehez-helyzetben-vannak.htmlÉvek óta anyagi és egészségügyi gondokkal küszködik Szilágyi István színművész. Az ünnepek sem hoztak számukra megnyugvást, véletlenül tűzre dobták a számlákra szánt pénzüket. TV + Sztárok--Chert 13 évesen tartóztatták le, íme a fotójahttp://www.life.hu/sztarok/20181227-chert-13-evesen-tartoztattak-le-ime-a-fotoja.htmlA világhírű énekesnő, Cher nem mindig volt ártatlan bárány. 13 évesen például ellopta egyik barátja autóját. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.