Elhunyt Bolvári Antal olimpiai bajnok vízilabdázó

Forrás: http://drpatrickomalley.com -
halál Bolvári Antal vízilabda olimpia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
86 évesen elhunyt Bolvári Antal kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó 86 évesen távozott az élők sorából, hosszan tartó betegség után. Kedden, egy kórházban érte a halál. Az egykori sportoló 1932. május 6-án született Kaposváron. Sportpályafutását úszóként kezdte. Legnagyobb vízilabdás sikereit a Budapest Honvéd sportolójaként érte el 1952 és 1956 között. Helsinkiben és Melbourne-ben tagja volt az ötkarikás aranyérmes csapatnak, 1951-ben főiskolás világbajnoki, 1954-ben Európa-bajnoki címet nyert. A berlini főiskolás vb-n 200 és 400 háton is versenyzett, mindkét alkalommal ezüstérmet szerzett.

Elhunyt Bolvári Antal olimpiai bajnok vízilabdázó Forrás: http://drpatrickomalley.com

A melbourne-i olimpiát követően öt évig Ausztráliában élt. Hazatérése után a Vasas, a Spartacus és az FTC csapataiban játszott. A zöld-fehérekkel még harminchat évesen is nyert bajnokságot. Sportolói pályafutását követően edzői képesítést szerzett, 1970-től a Spartacus, a Honvéd és a junior válogatott mestere. 1980-ban Mayer Mihály kérésére a felnőtt válogatott mellett is dolgozott. Tiszti tanfolyamot is végzett, a Honvédnál élsportoló státuszban hivatásos katonaként szolgált. Hadnagyi rendfokozatban katonaolimpikon volt. A helsinki olimpia ötvenéves jubileumi ünnepségén ő vitte a magyar zászlót a megismételt ünnepélyes megnyitón. Elismerései között Magyar Örökség díj is található – írja az MTI.

Ez az oka annak, hogy hideg időben gyorsan lemerül az okostelefonhttp://www.life.hu/news/20190108-ez-az-oka-annak-hogy-hideg-idoben-gyorsan-lemerul-az-okostelefon.htmlSajnos a mobilok gyakran megadják magukat a hidegben, és azonnal lemerülnek: ez az oka. NewsOrigoElérte a Déli-sarkot Rakonczay Gáborhttp://www.life.hu/news/20190108-elerte-a-delisarkot-rakonczay-gabor.htmlRakonczay Gábor elérte a Déli-sarkot. Az extrém sportoló első magyarként a szárazföld, vagyis az Antarktisz partjáról indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a 917 kilométeres távot, egy 94 kilós szánt húzva maga után – közölte az expedíció PR-ügynöksége hétfőn este. NewsOrigoEgy prédikátor szerint akár világvégét is hozhat a januári teliholdhttp://www.life.hu/news/20190108-egy-predikator-szerint-akar-vilagveget-is-hozhat-a-januari-telihold.htmlPaul Bregley prédikátor szerint akár a világvége is eljöhet január 21-én. News--Megölte a manikűröst az asszony, aki nem akart fizetni a szolgáltatásérthttp://www.life.hu/news/20190107-megolte-a-manikurost-az-asszony-aki-nem-akart-fizetni-a-szolgaltatasert.htmlAzt mondta, pénzt vesz le a számlájáról az a nő Las Vegasban, aki végül megölte a manikűrösét, mert nem tudott fizetni a szolgáltatásért. A rendőrség még keresi. News--Megszólalt az M3-ason elgázolt Tankcsapda-rajongó lány kedvesehttp://www.life.hu/news/20190107-megszolalt-az-m3ason-elgazolt-tankcsapdarajongo-lany-kedvese.htmlAz M3-as autópályán gázolták el a Tankcsapda zenekar egyik rajongóját, amikor az egyik koncertről tartott hazafelé. Párja, Zoltán most elmesélte a történteket. News--Balesetet szenvedett a szánkós, Viktorija Gyemcsenko: agysérülést szenvedetthttp://www.life.hu/news/20190107-balesetet-szenvedett-a-szankos-viktorija-gyemcsenko-agyserulest-szenvedett.htmlViktorija Gyemcsenko súlyos sérülést szenvedett a szánkósok világkupaversenyén. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.