Sírva borult férje, Andy Vajna sírjára Vajna Tímea

Forrás: TV2 -
temetés gyász Andy Vajna Vajna Tímea sír
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajna Tímea sírva borult elhunyt férje, Andy Vajna sírjára a temetésen, hogy beletegye abba búcsúajándékát: egy imakönyvet, egy szivart és egy aprópénzzel teli üvegdobozt.

Tegnap végső búcsút vettek Andy Vajnától. A Fiumei úti sírkertben rengeteg híresség megjelent, az egyik beszédet Arnold Schwarzenegger mondta. A világsztár többek között felidézte első közös forgatásukat is, a vicces történetekkel pedig még egy kis mosolyt is sikerült a gyászolók arcára varázsolnia.

A TV2 egy hosszabb riportot készített a helyszínen, amelyből kiderült, a hamvakat katonák vitték a ravatalhoz, miközben az Evita zenéje szólt.

Az özvegy, Vajna Tímea láthatóan nagyon összetört, végig a könnyeivel küszködött. A szertartás vége felé sírva lépett oda a sírhoz, hogy beletegyen egy imakönyvet, egy szivart és egy aprópénzzel teli üvegdobozt. A sír olyan mélyen volt, hogy szinte a földre kellett feküdnie ahhoz, hogy belehelyezhesse búcsúajándékát.

Vajna Tímea férje, Andy Vajna sírjára borult Forrás: TV2
ValóVilág 9: VV Zsuzsu egykori barátnőjét, VV Renit hívta ki párbajrahttp://www.life.hu/sztarok/20190201-valovilag-9-vv-zsuzsu-egykori-baratnojet-vv-renit-hivta-ki-parbajra.htmlVV Zsuzsu lett a kiválasztott, így neki kellett a lakók közül párbajtársat választania. VV Renit hívta ki, aki egykor a legjobb barátnője volt a villában. TV + SztárokOrigoKiszel Tünde Szörnyella de Frászként pózol naptárának februári fotóján: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190201-kiszel-tunde-szornyella-de-fraszkent-pozol-naptaranak-februari-fotojan-foto.htmlKiszel Tünde 2019-es naptára is igen meghökkentőre sikerült. Mesehősökként pózol a 12 különböző fotón. Ezúttal Szörnyella de Frászként.TV + SztárokOrigo21 kilót fogyott az egykori ValóVilág játékos, Molnár Anikó: injekcióval sikerült leadni a túlsúlythttp://www.life.hu/sztarok/20190201-21-kilot-fogyott-az-egykori-valovilag-jatekos-molnar-aniko-injekcioval-sikerult-leadni-a-tulsulyt.htmlMolnár Anikó évek óta küzd a súlyával. 105 kilósan döntött úgy, orvoshoz fordul és elvégeztet magán néhány vizsgálatot. TV + SztárokOrigoEgy nő minden keresztnévhez társít egy ízt: Meghan Markle nagyon rosszul járthttp://www.life.hu/sztarok/20190131-egy-no-minden-keresztnevhez-tarsit-egy-izt-meghan-markle-nagyon-rosszul-jart.htmlEgy skót nő azzal foglalkozik, hogy minden keresztnévhez egy-egy ízt társít. TV + Sztárok--Michael Jackson egy titkos szeretője, Shana Mangata elmondta véleményét a zaklatásokrólhttp://www.life.hu/sztarok/20190131-michael-jackson-egy-titkos-szeretoje-shana-mangata-elmondta-velemenyet-a-zaklatasokrol.htmlMichael Jackson titkos szeretőjének titulálja magát Shana Mangata, aki most elmondta, hogy szerinte a pop királya valóban zaklathatott-e gyerekeket. TV + Sztárok--Ganxsta Zolee gyászol: elpusztult a kutyájahttp://www.life.hu/sztarok/20190131-ganxsta-zolee-gyaszol-elpusztult-a-kutyaja.htmlSzomorú hírt közölt a közösségi oldalán Ganxsta Zolee. A rapper elveszítette a kutyáját, mélyen megérintette a gyász. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.