Magyar nő gyilkolt Villachban – boszorkányok parancsát követte

Forrás: pexels.com -
gyilkosság boszorkány bíróság Villach
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Okkult gyilkosság történt Villachban. A vádlott egy magyar nő, aki már a klagenfurti börtönben van. 

A miniszekta három főből állt, a vezetőjük egy Margit T nevű asszony. H. Barbara állítólag az ő utasításait követte akkor, amikor puszta kézzel megfojtotta áldozatukat, a 72 éves ügyfelüket, akit balsors elleni védelemben részesítettek, és aki ezért cserébe 32 millió forintot adott a gyanúsítottaknak, majd a főboszorkára hagyta a lakását is. Mikor az ügyfél gyanút fogott, visszakövetelte a pénzt, a főboszorka pedig ezt követően azt parancsolta H. Barbarának, hogy ölje meg az ügyfelet.

Az emberek természetfeletti hatalmat tulajdonítottak a boszorkányoknak – Képünk illusztráció Forrás: pexels.com

„Védencem ma is kitart amellett, hogy parancsot teljesített, illetve a legutóbbi személyes találkozás során is éreztem, hogy könnyen befolyásolható személy, aki valóban hisz egy felsőbb hatalomban, amelynek Margit T. a médiuma, de lassan kezd benne tudatosulni, hogy ártatlan ember halt meg a keze által. Minden a pszichológiai szakvéleményen múlik, amelyen már túl van, de az eredményre még várni kell” – mondta Barbara ügyvédje, aki szerint a nő nem beszámítható. „Most is úgy viselkedik, mint akit hipnotizáltak” – mondta az ügyvédnő, aki azt is elárulta, hogy Barbarát rendszeresen látogatja a 8 éves lánya, aki korábbi, sattendorfi lakhelyük közelében, egy gyermekotthonban él.

Etesd meg az exedet egy medvével Valentin-napon – persze, csak képletesenhttp://www.life.hu/news/20190211-etesd-meg-exedet-egy-medvevel-valentinnapon-persze-csak-kepletesen.htmlSokan akadnak, akik hónapokkal a szakítás után sem tudják könnyen elengedni a múltbéli párkapcsolatokat. Ebben segít most a Wildlife Images Rehabilitation & Education Center Valentin-napra kitalált akciója. News--Agyonlőtte magát egy kétéves kisgyerek egy kibiztosítatlan fegyverrelhttp://www.life.hu/news/20190211-agyonlotte-magat-egy-keteves-kisgyerek-egy-kibiztositatlan-fegyverrel.htmlVendégségbe ment a kétéves kisfiú a családjával. A gyerekek egy külön szobában játszottak, amikor egyikükkel szörnyű baleset történt. NewsOrigoJogerősen is felfüggesztett börtönre ítélték a kollégáit mérgező pécsi ápolónőthttp://www.life.hu/news/20190211-jogerosen-is-felfuggesztett-bortonre-iteltek-a-kollegait-mergezo-pecsi-apolonot.htmlJogerősen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónőt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte a kollégáit egy pécsi klinikán – közölte a bíróság hétfőn az MTI-vel. News--Szellemalmák jelentek meg a fákon – Fotókhttp://www.life.hu/news/20190211-szellemalmak-jelentek-meg-a-fakon.htmlAlma formájú jéggömbök jelentek meg a fákon Michiganben. A jelenségre van észszerű magyarázat. NewsOrigoEzeket mondták a halálraítéltek a kivégzés előtti percekbenhttp://www.life.hu/news/20190210-ezt-mondtak-a-kivegzettek-a-halaluk-elotti-percekben.htmlMinden ember máshogyan reagál a halál közelségére. Van, aki humorral, míg más keserűséggel gondol rá. NewsOrigo Egy teória szerint ezt tette a tragédia előtt az eltűnt maláj gép másodpilótájahttp://www.life.hu/news/20190209--teoria-szerint-ezt-tette-a-tragedia-elott-az-eltunt-malaj-gep-masodpilotaja.htmlMeglepő elmélettel rukkolt elő egy elismert repüléstechnikai szakértő az öt évvel ezelőtt eltűnt maláj gép ügyében. Christine Negroni állítja, hogy az utasszállító másodpilótája, a 27 éves Fariq Abdul Hamid mindent megtett, hogy megakadályozza, hogy a gép az óceánba zuhanjon. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.