Mata Fanni család pánikbetegség nyuszi Nyúl MC Hawer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
33 év korkülönbség van MC Hawer és kedvese, Mata Fanni között. Már eljegyezték egymást, most pedig egy közös háziállatot is vásároltak. Arról is beszéltek, hogyan birkóztak meg a negatív kommentekkel, valamint a lány pánikbetegsége is szóba került. 

MC Hawer 33 évvel fiatalabb kedvese, Mata Fanni egy kis faluban nőtt fel, sok állata volt. Ez hiányzik neki, mióta Budapestre költözött, így most a családbővítés mellett döntöttek, vásároltak egy nyuszit.

A Fem3 Café műsorában elmesélték, hogy már tervezik az esküvőt, de nem kapkodnak el semmit. A gyermekáldás előtt pedig még szeretnének minél több dolgot átélni együtt. Kapcsolatuk elején számos negatív kritikát kaptak, ezzel időbe telt megbirkózniuk.

„Először október elsején jelent meg rólunk az első cikk. Én akkor még otthon voltam. Nem is engem bántottak, hanem a szüleimet, hogy milyen nevelése van ennek a lánynak, hogy összeáll egy apja korabeli férfival. Nem is annyira nekem volt ez nehéz, hanem a szüleimnek” – mesélte Fanni.

MC Hawer elmondta, hogy jó a kapcsolata kedvese szüleivel, főleg az édesanyjával baráti a viszonya. „Hogyha bármi gond van köztünk, akkor az anyukájával kommunikálom le, hogy egy kicsit segítsen. Mert hát neki még van egy pánikbetegsége is, amit néha nehezebb egy kicsit kezelni” – fogalmazott MC Hawer. Azt is elárulták, hogy Fanni egyre jobban szereti a nagyvárosi életet.

Ganxsta Zolee verset szavalhttp://www.life.hu/sztarok/20190227-ganxsta-zolee-verset-szaval-kolto.htmlKülönös projektbe vágott vele Ganxsta Zolee: versmondónak állt. TV + Sztárok--Nagypapával házasodott össze a 19 éves Samantha Simpson http://www.life.hu/sztarok/20190227-nagypapaval-hazasodott-ossze-a-19-eves-samantha-simpson.htmlAzon van Samantha és a 62 éves férje, hogy mihamarabb gyermekük legyen, de sokan bántják őket: pedofilnak tartják a férfit. TV + SztárokOrigoMarjai Judit nagyon mély dekoltázst villantott – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190227-marjai-judit-nagyon-mely-dekoltazst-villantott.htmlMegőrjítette a rajongóit Marjai Judit a nagyon mély dekoltázsával. TV + SztárokOrigoJustin Bieber felfedezettjébe szerelmes Lewis Hamiltonhttp://www.life.hu/sztarok/20190227-justin-bieber-felfedezettjebe-szerelmes-lewis-hamilton.htmlÚj barátnője lehet Lewis Hamiltonnak, akit a repülőtéren kaptak le a lesifotósok egy 20 esztendős szépség társaságában. TV + Sztárok--Harry herceg Marokkóban viccesen megkérdezte Meghantól, hogy az ő gyermekét várja-ehttp://www.life.hu/sztarok/20190227-harry-herceg-marokkoban-viccesen-megkerdezte-meghantol-hogy-az-o-gyermeket-varja-e.htmlHarry herceg egy interjú során megvillantotta humoros oldalát. TV + Sztárok--Oszter Sándor saját erdei útján hajtott vastüskébe, szándékosságra gyanakszikhttp://www.life.hu/sztarok/20190227-oszter-sandor-sajat-erdei-utjan-hajtott-vastuskebe-szandekossagra-gyanakszik.htmlSaját erdei útján hajtott autójával vastüskébe Oszter Sándor. Szándékosságot sejt a dolog mögött, azt mondja, az eszköz nem egy szerszám volt, hanem erre a célra készítették. Feljelentést tett a rendőrségen. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.