Feldarabolt testrészekre bukkantak kamaszok egy elhagyott vízelvezető árokban Jászalsószentgyörgyön. A rendőrség már nyomoz az ügyben.

Egy elhagyott vízelvezető árokban bukkantak emberi maradványokra kamasz fiúk Jászalsószentgyörgyön. A föld alatti árokban talált maradványok kapcsán a rendőrség elmondta, hogy valószínűleg emberölés történt, az áldozat pedig egy kis termetű, kreol bőrű férfi. 

A Blikk megkereste az egyik fiú édesapját, B. Kálmánt, aki elmondta, hogy a gyerekek kétségbeesetten, ordibálva rohantak haza. Halálra voltak rémülve, falfehéren kiabáltak.  Azt sikoltozták, hogy egy levágott kéz hullott ki a zsákból. Sajnos több testrészt, így a fejet is látták, nem tudom, hogyan fogják feldolgozni ezt a rémséget" – mondta a fiú édesapja. 

Egyelőre nem derül ki, hogy ki az áldozatForrás: Shutterstock

A lap munkatársai kérdezősködtek a településen, többen azt mondták, az utóbbi időben nem tűnt el senki a településről. Ám már abba is belegondoltak, hogy ha az áldozat nem helyi, a gyilkos még lehet az. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta a Blikket, hogy az áldozat egy 166-170 centiméter magas, sovány testalkatú, kreol bőrű férfi. Rövid, sűrű haja van, a bal karján több tetoválás látható: egy kékes színű, nonfiguratív minta, egy szív, valamint egy j és egy w betű.