Palik László nagyon fájlalja, hogy nem lehet a felesége, Marsi Anikó kórházi ágyánál

Forrás: TV2 -
Exatlon Hungary csonttörés Palik László kórház Marsi Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Palik László elárulta, nagyon nehéz napokat él át, és rettentően bántja, hogy nem lehet a felesége, Marsi Anikó mellett, akinek eltört a combcsontja.

Mint arról a Life.hu is beszámolt, egy szerencsétlen esés következtében eltört a combcsontja Marsi Anikónak. A híradóst azonnal meg kellett műteni, és annak ellenére, hogy most már jobban van, a helyzetét nehezíti, hogy a férje nem lehet mellette. Az Exatlon Hungary házigazdáját, Palik Lászlót a Blikk Dominikán érte utol.

Ez a néhány nap, az igazat megvallva, nem esett jól. Nyolcezer kilométerre a feleségemtől, tudva, hogy súlyosan megsérült, és tudva azt is, hogy nem foghatom magam, és szállhatok fel egy repülőre, hogy azonnal mellette legyek, mert nem veszélyeztethetem több száz ember munkáját, ezáltal a megélhetését itt a helyszínen. Szóval ezt a dolgot most szívesen kihagytam volna, ha rajtam múlik. De ugye, ez nem ilyen. Ezért aztán csak egy dolog maradt bennem mostanra: őrült hála. Hálás vagyok az orvosoknak otthon, akik a gondját viselik Ancsinak, a TV2 munkatársainak, akik mindent, de mindent megtettek és tesznek, hogy rendben legyenek a dolgok, a családtagjainknak, barátainknak és nem utolsósorban a fiainknak, hogy nagyon felnőttesen állnak ehhez a váratlan helyzethez" – nyilatkozta Palik.

Palik László fájlalja, hogy nem lehet a felesége mellett Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.