Demcsák Zsuzsa is részt vesz az Ázsia Expressz következő évadában

Demcsák Zsuzsa TV2 Ázsia Express verseny
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Demcsák Zsuzsa is részt vesz az Ázsia Expressz következő évadában, azt egyelőre nem tudni, kivel.

Hamarosan újraindul a TV2 nagy sikerű kalandsorozata, az Ázsia Expressz. Egyelőre csak annyit tudunk az új műsorról, hogy Demcsák Zsuzsa biztosan részt fog venni benne. Párjáról még nincs hír, annyi viszont biztos, hogy ebben az évadban egymáshoz közel álló sztárok indulnak együtt útnak, hogy meghódítsák Ázsiát.

Demcsák Zsuzsa Forrás: TV2

„Munkából kifolyólag jártam már Bangkokban, de akkor nem volt lehetőségem turistáskodni. Egyáltalán nem ismerem Ázsiát, teljesen ismeretlen számomra az a kultúra, de igyekszem kellő alázattal viszonyulni hozzá. Alapvetően a vallás megismerése vonz a leginkább, remélem, sok szent helyre lesz lehetőségünk ellátogatni. Extrém helyzetekben nem lesz hiány, de nem megalázó szituációk várnak ránk, és ez nagy különbség. A körülményektől egyáltalán nem tartok, inkább a fizikai megpróbáltatásoktól. Viszont mivel párban vagyunk, így szerencsére nem minden kihívás hárul majd rám. A leendő párom pedig amellett, hogy nagyon közel áll hozzám, rendkívül lelkes, és inspirálóan hat rám” – mesélte a Blikknek Demcsák.

„Az idei széria fontos üzenete, hogy csak olyan párok szállnak versenybe, akiket a való életben is személyes kapcsolat köt össze. Hamarosan Demcsák Zsuzsa is megméreti magát az Ázsia Expressz 2. nem mindennapi kihívásaiban. Az, hogy ki lesz a népszerű műsorvezető párja és a további hírességek, akik vállalkoztak az egzotikus kalandra, hamarosan kiderül, ezért érdemes figyelemmel követni a TV2 online felületeit” – közölte a TV2 sajtóosztálya.

Gyermekei előtt bántották Demcsák Zsuzsát

Demcsák Zsuzsa Jakupcsek Gabriella műsorában vallott őszintén arról, hogyan bántották a gyermekei előtt.
Emilio erotikus klipet forgatott: felesége, Tina szeme láttára csókolgatott egy fehérneműbe bújt modellthttp://www.life.hu/sztarok/20190325-emilio-erotikus-klipet-forgatott-felesege-tina-szeme-lattara-csokolgatott-egy-fehernemube-bujt.htmlPikáns klipet forgatott Emilio: felesége szeme láttára csókolt meg egy lenge öltözetben lévő modellt.TV + SztárokOrigoMel B elárulta, hogy lefeküdt Spice Girl társával, Geri Halliwellelhttp://www.life.hu/sztarok/20190325-mel-b-elarulta-hogy-lefekudt-spice-girl-tarsaval-geri-halliwellel.htmlMel B hivatalosan is bevallotta már, hogy biszexuális és előszeretettel bújik ágyban szexi nőkkel is. Ezúttal pedig azt is elárulta, hogy az egykori Spice Girl-el is szexuális kalandba keveredett, amikor még együtt léptek színpadra.TV + Sztárok--Ledobta ruháit Singh Viki – Balhé tört ki az Instagramjánhttp://www.life.hu/sztarok/20190324-ledobta-ruhait-singh-viki-balhe-tort-ki-az-instagramjan.htmlEgy fotózás kedvéért állt lenge öltözetben a kamerák elé Singh Viki. A rajongói közül a legtöbben odavannak érte, de volt, aki nem éppen hízelgő véleményét osztotta meg az énekesnővel. TV + SztárokOrigoAbsztrakt festészettel szeretne foglalkozni Som-Balogh Edinahttp://www.life.hu/sztarok/20190322-absztrakt-festeszettel-szeretne-foglalkozni-som-balogh-edina.htmlSom-Balogh Edina elárulta, a jövőben absztrakt képek festésével akar foglalkozni. TV + SztárokOrigoByeAlex nem tud lemondani az energiaitalrólhttp://www.life.hu/sztarok/20190322-byealex-nem-tud-lemondani-az-energiaitalrol.htmlEgyszer már lemondott az energiaitalról ByeAlex, de egy gyenge pillanatában ismét belekortyolt egybe, azóta mindennap kívánja. TV + SztárokOrigoColin Farrell élő adásban káromkodott – Videóhttp://www.life.hu/sztarok/20190321-colin-farrell-elo-adasban-karomkodott-video.htmlA műsorvezetőnek kellett bocsánatot kérnie a nézőktől Colin Farrell miatt. A színész ugyanis élő adásban káromkodott. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.