Radics Gigi nem lesz 2019-ben az X-Faktor mentora

Forrás: RTL Klub -
X-Faktor énekesnő Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 22 éves énekesnő két évad után úgy döntött, nem vállal mentorságot a következő X-Faktorban. A csatorna már keresi az utódját. 

"Mentornak lenni nemes feladat, de sok forgatási idővel, riportokkal, castingokkal, stúdiómunkával, próbákkal és éjszakákba nyúló meetingekkel jár. Így a saját pályámat háttérbe kellett szorítanom, sok felkérésnek nem tudtam eleget tenni, de ez most megváltozik" – nyilatkozta a Blikknek Radics Gigi.

"Örülök, hogy anno belevágtam, viszont a saját bőrömön tapasztaltam, mekkora felelősséggel is jár. Megcsináltam, közben érzelmileg felnőttem, keményen beleálltam vitákba, döntéseket hoztam, ami miatt kaptam hideget és meleget is, de vállaltam. Volt egy kialakult kép rólam korábban, egy estélyi ruhás, 15 éves díva, akit szerettem volna más oldalról is megmutatni, hogy milyen nővé váltam az évek során. Szerintem sikerült" – tette hozzá Gigi, valamint azt is, hogy döntése anyagi veszteséggel is jár.

Az RTL Klub elfogadta az énekesnő döntését, és már keresik az utódját.

"Az idei évben Gigi már a tárgyalások elején jelezte, hogy hatalmas élmény és remek szakmai kihívás volt számára a műsor, de szeretne a saját karrierjére koncentrálni, amit megértünk és támogatunk" – mondta a lapnak Verebély Marcell, az X-Faktor kreatív producere, aki arról is beszélt, elképzelhető, hogy más változás is lesz a mentorkvartettben.

Forrás: RTL Klub

Ledobta ruháit Singh Viki – Balhé tört ki az Instagramjánhttp://www.life.hu/sztarok/20190324-ledobta-ruhait-singh-viki-balhe-tort-ki-az-instagramjan.htmlEgy fotózás kedvéért állt lenge öltözetben a kamerák elé Singh Viki. A rajongói közül a legtöbben odavannak érte, de volt, aki nem éppen hízelgő véleményét osztotta meg az énekesnővel. TV + SztárokOrigoPaula LaBaredas fürdőruhás fotóval motiválja a portugál csapatothttp://www.life.hu/sztarok/20190317-paula-labaredas-furdoruhas-fotoval-motivalja-a-portugal-csapato-teuropabajnoksag.htmlPaula LaBaredas színésznő már a közelgő labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőkre hangolódik. Nem is akárhogyan. TV + SztárokOrigoDobó Kata kihasználja a jó időt: napozik a színésznő – fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190317-dobo-kata-kihasznalja-a-jo-idot-napozik-a-szineszno.htmlDobó Kata is örül a hirtelen jött tavasznak, amit meg is osztott követőivel. TV + Sztárok--Egy éven belül Pásztor Anna két rajongója lett öngyilkos: az énekesnő belebetegedetthttp://www.life.hu/sztarok/20190316-egy-even-belul-pasztor-anna-ket-rajongoja-lett-ongyilkos-az-enekesno-belebetegedett.htmlPásztor Anna képtelen feldolgozni, hogy tragédiával ért véget a zaklatási ügye. Belebetegedett a történtekbe, pláne, hogy kiderült, egy éven belül a második rajongója vetett véget önkezével az életének. TV + SztárokOrigoMr. Missh rapper megütött a koncertje után egy lányt: videón a bizonyítékhttp://www.life.hu/sztarok/20190310-mr-missh-rapper-megutott-a-koncertje-utan-egy-lanyt-videon-a-bizonyitek.htmlEgy videó terjed a neten, amelyen Mr. Missh látható, amint a koncertje után bántalmaz egy nőt. Eredetileg úgy lehetett tudni, hogy az eset Cegléden történt szombat este, ám azt a szervezők közleményben cáfolták. TV + Sztárok--Rubint Rella és vőlegénye, Novothny Soma Ázsiába költöznekhttp://www.life.hu/sztarok/20190316-rubint-rella-es-volegenye-novothny-soma-azsiaba-koltoznek.htmlCsütörtökön jelentette be Rubint Rella, hogy focista kedvese, Novothny Soma megkérte a kezét. A pár egy éve van együtt, a lány igent mondott. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.