Németh Kristófot és édesanyját is zaklatják a telefonos csalók

édesanya Németh Kristóf csalók telefon zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Unokázós csalók zaklatták telefonon Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatójának édesanyját. Ő is belefutott már hasonló átverésbe, szeretne mindenki figyelmeztetni. 

"Anyukámat rejtett számról hívta egy illető azzal, hogy összetörtem egy autót, és küldök egy embert, hogy adjon neki pénzt, mert bajban vagyok. Szerencsére korábban már felkészítettem a hasonló szituációkra, tehát azonnal hívott engem, én pedig egy nyomozó barátomat. Elindult a nyomozás az ügyben" – mondta a Blikknek Németh Kristóf, aki már maga is belefutott telefonos csalókba.

Németh Kristóf figyelmeztet: senki ne dőljön be a csalóknak Forrás: LifeTv/Ez zsír!

"A közösségi oldalamra már ki is tettem a számot azzal a felhívással, hogy ne vegye fel senki. Ez egy automata, vagyis egy okos alkalmazás. Engem azzal hívott korábban, hogy meghozták a pizzát, nyissak ajtót, mert hiába csengetnek. Másodszor pedig, hogy összetörtem a hívó kocsiját, ezért fizessek" – folytatta a Fórum Színház igazgatója, aki a közösségi oldalán is megosztotta a telefonszámot, amelyről keresték.

Szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki figyeljen a gyanús hívásokra, hiszen nagy kár is lehet belőle. A lap cikke szerint Budapesti Rendőr-főkapitányság a napokban jelentette, hogy elfogtak egy 23 éves férfit, aki 3 hónap alatt 11 milliót csalt ki ilyen módszerekkel.

Felmelegített kapcsolatok: sztárszerelmek, amelyek legalább egyszer véget értekhttp://www.life.hu/sztarok/20190410-felmelegitett-kapcsolatok-sztarszerelmek-amik-legalabb-egyszer-veget-ertek.htmlA legtöbb ember az élete során megtapasztalta már, milyen szakítani, majd ismét összejönni valakivel. A sztárok sem kerülték el ezt az élethelyzetet, de nem mindig lett boldog az újra felmelegített kapcsolatok vége. Vannak, akik csak egyszer, vannak, akik többször is megpróbálták külön, majd újra együtt. Íme, azok a hírességek, akik átélték már a se veled, se nélküled viszonyt. TV + SztárokOrigoDurván kiakadt a Fonogram-zsűrijére Kapócs Zsókahttp://www.life.hu/sztarok/20190410-durvan-kiakadt-a-fonogram-zsurijere-kapocs-zsoka.htmlMajka után Kapócs Zsóka is kiakadt: nem érti, hogyan nyerhette meg a Fonogram-díjat a Krúbi. TV + SztárokOrigoGyermekkori csínytevéséről vallott Palotás Petra: a mai napig szégyellihttp://www.life.hu/sztarok/20190410-gyermekkori-csinyteveserol-vallott-palotas-petra-a-mai-napig-szegyelli.htmlEgy kínos történetet osztott meg a kamerák előtt Palotás Petra. TV + SztárokOrigo27 éves korában elhunyt a díjnyertes tévés, Alexa Valientehttp://www.life.hu/sztarok/20190410-27-eves-koraban-elhunyt-a-dijnyertes-teves-alexa-valiente.html27 éves korában elhunyt az ABC producere, Alexa Valiente. TV + Sztárok--Jude Law-t fecskében fotózták le a velencei tengerpartonhttp://www.life.hu/sztarok/20190410-jude-lawt-fecskeben-fotoztak-le-a-velencei-tengerparton.htmlMár Az ifjú pápát forgatja Jude Law. A lesifotósok így a velencei tengerparton kapták lencsevégre hiányos öltözetben. TV + Sztárok--Így néz ki ma a Szép kis nap! gyermekszínésze, Mae Whitman http://www.life.hu/sztarok/20190410-igy-nez-ki-ma-a-szep-kis-nap-gyermekszinesze-mae-whitman.htmlAz angyali szépségű Mae Whitman gyermekként kezdte a karrierjét, szerepelt a többi között a Szép kis nap! című filmben is: így néz ki ma. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.