visszavonulás gyarmati panka Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Visszavonul az Exatlon Hungaryben is feltűnt snowboardos Gyarmati Panka.

Bejelentette visszavonulását Gyarmati Panka világkupagyőztes, junior világbajnok szabadstílusú hódeszkázó – számolt be róla az MTI.

A mai sajtótájékoztatón a 25 éves sportoló könnyeivel küszködve elmondta: bár a 2018-as olimpiai kvalifikációs időszak elején elszenvedett sípcsonttörése után még sikerült elérnie egy vk hetedik helyezést, már nem volt elég verseny hátra ahhoz, hogy megvalósíthassa nagy álmát, a részvételt a phjongcshangi ötkarikás játékokon.

„Visszajutottam ugyanarra a szintre, ahol a sípcsonttörésem előtt voltam, de a test nem felejt, erős fájdalmaim voltak és vannak azóta is. Úgy érzem, eljött az a pont, hogy ezt a hosszú szakaszt lezárjam és egy új fejezetet kezdjek az életemben” – fogalmazott Gyarmati Panka, aki hozzátette: azt is érezte, hogy egyre nehezebb felvennie a versenyt a fiatalabbakkal. „Eredetileg úgy gondoltam, hogy kijutok Pjonghcshangba, és utána hagyom abba a versenyzést. Ez adott volna méltó keretet a pályafutásomnak.”

Gyarmati Panka 25 évesen visszavonul Forrás: Origo
Takács Bence, a Mokka új műsorvezetője magánéletéről vallotthttp://www.life.hu/sztarok/20190510-takacs-bence-a-mokka-uj-musorvezetoje-maganeleterol-vallott.htmlA Mokka új műsorvezetője, Takács Bence most Joshi Bharat műsorában mesélt családjáról és magánéletéről. Azt is elárulta, mit érzett, amikor először pillantotta meg feleségét. TV + Sztárok--5 sztár, aki autóbalesetben vesztette életét: Paul Walker és James Dean is így hunyt elhttp://www.life.hu/sztarok/20190510-5-sztar-aki-autobalesetben-vesztette-eletet-paul-walker-es-james-dean-is-igy-hunyt-el.htmlOrigoDNS-tesztet csináltatott Pápai Jocihttp://www.life.hu/sztarok/20190510-dns-tesztet-csinaltatott-papai-joci.htmlKülönös dologra derült fény Pápai Joci DNS-tesztje során. TV + Sztárok--A Bezár a bazár!-ban minden idők leggyorsabban beszélő testvérpárja okozott zavarthttp://www.life.hu/sztarok/20190510-a-bezar-a-bazarban-minden-idok-leggyorsabban-beszelo-testverparja-okozott-zavart.htmlA Bezár a bazár! játékosai nem könnyítették meg a műsorvezetők helyzetét: ők minden idők leggyorsabban beszélő versenyzői. TV + SztárokOrigoCsobot Adél 25 éves lett: nagyon boldoghttp://www.life.hu/sztarok/20190510-csobot-adel-25-eves-lett-nagyon-boldog.htmlCsobot Adél kétgyermekes anyuka, és most töltötte be a 25. életévét: úgy érzi, sosem volt boldogabb. TV + SztárokOrigoJason Momoa szeretne baltát dobálni Budapestenhttp://www.life.hu/sztarok/20190510-jason-momoa-szerente-baltat-dobalni-budapesten.htmlJason Momoa érdekes hobbijának Budapesten is szeretne hódolni: keresi hozzá a megfelelő helyet. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.