Drogos szülei holtteste mellett találták meg a kétéves kislányt

Forrás: AFP -
halál öngyilkos drog heroin öngyilkosság szülők túladagolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dorgtúladagolásban halt meg egy pár a hónap elején Kijevben. Kétéves kislányuk egy hétig vagy még tovább élt a szülők holtteste mellett. Kiszáradt, alultáplált volt, de csodával határos módon túlélte.

Herointúladagolásban halt meg Kijevben egy fiatal nő és párja. Kétéves kislányuk velük egy lakásban tartózkodott. A The Sun cikke szerint május 2-án látták őket utoljára a barátaik, néhány nappal később aggódni kezdtek. Az egyik közösségi oldalon tettek közzé egy aggodalmat kifejező bejegyzést.

A szomszédok ugyan hallották a lakásból kiszűrődő gyereksírást, de azt mondták, hogy ez teljesen megszokott volt. Végül az orrfacsaró bűzre már kihívták a rendőröket, akik megtalálták a párt és a gyermeket, aki súlyosan kiszáradt és alultáplált volt.

Számos fecskendőt találtak a házban a rendőrök – Képünk illusztráció Forrás: AFP

Lábra állni nem bírt, de csodával határos módon nem volt életveszélyben a gyerek. Egy hétig vagy még tovább lehetett a halott szülőkkel összezárva. Azt még egyelőre nem tudni, hogy véletlen túladagolás történt vagy esetleg öngyilkosság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.