Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója válása után igyekszik újra megtalálni a harmóniát a fiaival. Közben rátalált a szerelem, ismét egy hölgy mellett éli az életét. 

„Nyílt titok, az életem sajnos úgy alakult, hogy elváltam. Nem vagyok rá büszke, de valamiért így kellett történnie” – mesélte a Story magazinnak adott interjújában Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója. 

„Valami megszakadt, és nem működött már jól az, ami egy házasságot összetart. Büszkeségeim: a fiaim. A nagyobbik, Balázs most fog diplomázni gazdálkodás és menedzsment szakon, Máté pedig katona lett, mindig is arra vágyott. A válásunk érthetően megviselte őket lelkileg, nem csoda, egy ilyen traumánál több ember sérül, vagy kerül nehéz helyzetbe. És bár az idő jó pár dolgot orvosol, de ehhez tenni is kell” – folytatta a Szomszédok egykori Vágási Ferije. 

Nemcsák Károly újra párkapcsolatban élForrás: Talán Csaba

Azt is elárulta, hogy ma már boldog párkapcsolatban él, újra rátalált a szerelem. „Hivatalosan is túl vagyok a váláson, és örülök, hgoy újra rám talált a boldogság. A kedvesem ugyancsak felelősségteljes munkát végez, bankban dolgozik, korban is illünk egymáshoz, kicsivel fiatalabb, mint én. Harmónia és arány van közöttünk, mert hasonlóan fontos a munkánk. Mára mindkettőnk életében felértékelődtek a hétvégék, amikor együtt tudunk lenni” – folytatta Nemcsák. Azt is elárulta, hogy utál bevásárolni, kedvese a személyi stylistja is egyben.