Senki sem akarja eltemetni Szita Bence gyilkosát: családja megtagadta

Forrás: Origo -
gyilkosság gyilkos temetés Szita Bence
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár nappal ezelőtt meghalt Bogdán József, Szita Bence egyik gyilkosa. Temetéséről a családja nem hajlandó gondoskodni, megtagadták a férfit, a börtönben sem látogatták. A kisfiú mostohája, Polcz Erika 2017 januárjában halt meg szintén súlyos betegség következtében.

Egy korábbi börtöninterjúban Bogdán azt nyilatkozta, hogy van egy lánya, akit a nagyszülők neveltek fel, és egy unokája, akit még sosem látott. Akkor a testvérét kereste. Most, hogy a férfi elhunyt, a család nem jelentkezik, hogy eltemessék. Az elhantolásról így a tököli önkormányzatnak kell gondoskodni.

Szita Bence gyilkosa, Bogdán József Forrás: Origo

Bogdán József tüdőrákban halt meg, utolsó napjait nagy fájdalmak között töltötte, akárcsak Polcz Erika, Szita Bence nevelőanyja. A fiú mindkét életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt gyilkosa ugyanabban a kórban halt meg. Szakértők szerint szó sincs átokról, inkább pszichés háttere lehetett a betegség kialakulásának.
„Tény, hogy a lelkiállapot hatással van a testünkre, fizikai működésünkre. Alapvetően már a stressz is befolyásolja a fizikai állapotunkat, a börtön pedig egy fokozott terheléses állapot, egy olyan rizikótényező, aminek következtében nagyobb az esélye a daganatos betegségek kialakulásának” – mondta Makai Gábor pszichológus a Borsnak.

A börtönben elhunyt B. József, Szita Bence egyik gyilkosahttp://www.life.hu/news/20190606-a-bortonben-elhunyt-b-jozsef-szita-bence-egyik-gyilkosa.htmlTényleges életfogytiglani börtönbüntetését töltötte Szita Bence egyik gyilkosa, B. József, aki a napokban hosszú betegség után elhunyt. News--Szita Bence nevelőapja súlyos betegséggel küzd, túl akarja élni fia gyilkosaithttp://www.life.hu/news/20180727-szita-bence-neveloapja-sulyos-betegseggel-kuzd-tul-akarja-elni-fia-gyilkosait.htmlA 2012-en brutálisan meggyilkolt Szita Bence édseapja súlyos műtéten esett át, ám nem hagyja, hogy legyőzze a betegség. Azt mondta: túl akarja élni fia gyilkosait. NewsTitokban temetik el Polcz Erikát, Szita Bence gyilkosáthttp://www.life.hu/news/20170219-titokban-temetik-el-polcz-erikat-szita-bence-gyilkosat.htmlPolcz Erika három hete halt meg a börtönben. Édesanyja hivatalosan is nyilatkozott arról, hogy ő akarja eltemetni a lányát – írja a Bors. A szertartást titokban rendezik meg. NewsSzita Bence nevelőapja megkönnyebbült a gyilkos nő halála utánhttp://www.life.hu/news/20170130-meghalt-szita-bence-gyilkos-mostohaanyja.htmlA kegyetlen gyilkosság miatt börtönbe zárt nővel végzett a rák. Bence nevelőapja azonban egyáltalán nem gyászol. News--Meghalt Szita Bence gyilkos mostohájahttp://www.life.hu/news/20170129-meghalt-szita-bence-gyilkos-mostohaja-polcz-erika.htmlPolcz Erika életfogytig tartó börtönbüntetését töltötte a kalocsai női börtönben, ott halt meg. NewsSzita Bence gyilkosa: "Nem vagyok szörnyeteg"http://www.life.hu/sztarok/20130711-szita-bence-brutalis-korulmenyek-kozt-kivegzett-kisfiu-gyilkosa-nem-tartja.htmlNem tartja magát gyilkosnak, sem szörnyetegnek Szita Bence egyik gyilkosa sem. A tényleges életfogytiglanra ítélt férfiak egymásra mutogatnak, és a szabadulásban reménykednek. A depresszióval küzdő Kertész József állítja, hogy ő maga is áldozata volt a körülményeknek, és ha nem szabadulhat, hamarosan véget ér az élete. Bogdán József pedig azt állítja, hogy ő nem szörnyeteg és öngyilkos lenne, ha valóban elkövette volna a bűntettet. Az ártatlan kisfiú gyilkosai, az ország első számú bűnözői az RTL Klubnak adtak interjút.TV + Sztárok



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.