Sajtóértesülések szerint Demcsák Zsuzsát előállították a rendőrök, méghozzá ittas vezetés miatt. Ha bebizonyosodik, hogy tényleg fogyasztott alkoholt, nagy bajba kerülhet. 

Demcsák Zsuzsát a Ripost értesülései szerint hétfőn este félreállították a rendőrök, megszondáztatták, majd beültették a járőrautóba. Nem ez az első eset, hogy az egykori műsorvezetőt lekapcsolják, 2016-ban szintén alkoholfogyasztás miatt került bajba. Akkor két évre vonták be a jogosítványát. A Bors megkereste a BRFK kommunikációs osztályát, ahol közölték: a III. kerületi Rendőrkapitányság rendészeti osztályának járőrei 2019. június 10-én, 23 óra 20 perckor a Szentendrei úton intézkedés alá vontak egy járművezetőt, mivel szabálytalanul a buszsávban közlekedett.

Demcsák Zsuzsát lekapcsolták a rendőrökForrás: TV2

"A rendőrök az intézkedés során  légalkoholmérő készüléket alkalmaztak, amelynek jelzése alapján, további eljárási cselekmények lefolytatása céljából előállították  a járművezetőt a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol járművezetés ittas állapotban vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki" – írták. A rendőrség az ittas járművezetést büntetőeljárás, a KRESZ-szabályok megszegését szabálysértési eljárás keretében vizsgálja. 

Dr. Horváth B. Gábor büntető szakjogász elárulta, mi vár Zsuzsára, ha kiderül, hogy valóban alkoholt fogyasztott.  Másodjára még súlyosabb tartalmú járművezetéstől való eltiltással számolhat, akit ittas vezetésen kapnak. Illetve ilyenkor már benne van a pakliban az is, hogy nem pénzbüntetést, hanem egy rövidebb tartalmú felfüggesztett fogházbüntetést vagy közérdekű munkát kap. Utóbbi esetben, visszaesőként ötven óra közmunkával számolhatunk, ami azt jelenti, hogy pihenőnapon, szombatonként négy órában például gereblyéz, szemetet szed, kutyaotthonban segédkezik az illető" – mondta az ügyvéd. Természetesen Zsuzsát is megkereste a lap, de a volt műsorvezető nem akarta kommentálni a történteket. Nem, nincs semmi mondanivalóm, elegem van" – mondta. 

Demcsák Zsuzsának tehát van miért aggódnia, ráadásul indiai származású férje sem örülhet az eseményeknek, hiszen a hindu férfiak nem isznak alkoholt, és ezt valószínűleg a feleségüktől is elvárják. A férfit is megkeresték az üggyel kapcsolatban, de nem reagált a kérdésekre.