Stabil az állapota a magyar családnak, akik Horvátországban szenvedtek súlyos autóbalesetet

Forrás: Shutterstock -
autópálya Horvátország autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csütörtökön délután szenvedett súlyos autóbalesetet egy magyar család Horvátországban. Az autópályán, egy fizetőkapunál várakoztak, amikor fékezés nélkül, hátulról beléjük rohant egy BMW.

A 38 éves szülőket és gyermeküket 45 percen keresztül szabadították ki a roncsoból, majd azonnal kórházba szállították őket. Reggel információk szerint mélyaltatásban tartották őket, mostanra azonban jó hírrel szogált az M1 Híradója: mindhárom sérült állapota stabilizálódott.

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár elmondta, hogy az édesapa és a fiú ugyanabban a kórházban vannak, operációk után az intenzívosztályon ápolják őket, állapotuk stabil, nincsenek életveszélyben. Az édesanya egy másik kórházban van, az ő állapota is stabil.

50 évesen találta meg családját a nő: újszülöttként mondtak le rólahttp://www.life.hu/news/20190712-50-evesen-talalta-meg-csaladjat-a-spanyol-no-ujszulottkent-mondtak-le-rola.htmlMegtalálta vér szerinti rokonait az a spanyol nő, akinek ügyében először ismerte el bíróság még tavaly, hogy a Franco-diktatúra idején elszakították édesanyjától a szülészorvos közreműködésével.News--Súlyos autóbalesetet szenvedett egy magyar család Horvátországban – videóhttp://www.life.hu/news/20190712-sulyos-autobalesetet-szenvedett-egy-magyar-csalad-horvatorszagban-video.htmlSúlyos sérülésekkel szállították kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú BMW. NewsOrigoGyermekeknek szánt étkészletet hívnak vissza: veszélyes lehethttp://www.life.hu/news/20190712-gyermekeknek-szant-etkeszletet-hivnak-vissza-veszelyes-lehet.htmlHazánkba is került abból a gyermekeknek szánt bambusz étkészletből, amelyre termékvisszahívást adtak ki határértéken felüli melaminkioldódás miatt. News--Dunai hajóbaleset: elbúcsúztatták a Hableány legénységéthttp://www.life.hu/news/20190712-dunai-hajobaleset-elbucsuztattak-a-hableany-legenyseget.htmlHajós tiszteletadás keretében búcsúztatták el a május végén a Dunán elsüllyedt Hableány sétahajó személyzetét, kapitányát és matrózát pénteken a folyó budapesti szakaszán. NewsOrigoDunai hajóbaleset: egyértelmű helyzetet festenek le a túlélők vallomásaihttp://www.life.hu/news/20190712-dunai-hajobaleset-egyertelmu-helyzetet-festenek-le-a-tulelok-vallomasai.htmlA rendőrség 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyve alapján elmondható, hogy egyértelmű helyzetet festenek le dél-koreai túlélők vallomásai a május végi dunai hajóbaleset pillanatáról. Erről a balesetben meghalt magyar hajóskapitány családjának ügyvédje beszélt pénteken az M1 aktuális csatornán. News--Botrány tört ki Stohl Andrásék előadása után – Rendőröket kellett hívni egy erőszakos néző miatthttp://www.life.hu/news/20190712-az-atrium-szinhazba-egy-bantalmazast-alkalmazo-nezo-miatt-kellett-rendoroket-hivni.htmlAz Átrium méltán híres előadása, Az Őrült Nők Ketrece 250. jubileumi előadása után rendőröket kellett hívni, a színház egyik dolgozóját ugyanis fizikailag bántalmazta egy néző. News--






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.