Igaz, már évekkel ezelőtt elhunyt Erzsébet királynő édesanyja, az anyakirályné, ám egyik örökbecsű szabályát még mindig mantrázza a család. Úgy tudni, ez nagyon megnehezíti Meghan hercegné mindennapjait. 

Szinte nem telik el úgy nap, hogy a médiában ne jelenne meg valamilyen hír a brit királyi családról. A legtöbb esetben egy neve elhallgatását kérő, a családhoz közel álló forrás nyilatkozik a sajtó képviselőjének. Vannak olyan cikkek, amelyekben találgatásoknak adnak helyet, és olyanok is akadnak, amelyekben pellengére állítják az egyik családtagot. 

Meghan hercegné csak röviddel ezelőtt csöppent bele ebbe a világba. Színésznőként megtehette, hogy kiáll az igazáért, blogot is vezetett, ahol megvédhette magát, ám most ezt nem engedheti meg magának. A Mirror cikke szerint ezt nehezen viseli. 

A brit királyi családban ugyanis még mindig mantraként ismételgetik Erzsébet királynő édesanyjának, az anyakirálynénak az egyik szabályát: „Ne panaszkodj, ne mentegetőzz!”

Meghan hercegné nehezen viseli a szabályokatForrás: Getty Images/2019 Karwai Tang/Karwai Tang

Ezt nagyon komolyan veszik még most is, habár az anyakirályné 2002-ben elhunyt. Mint láthatjuk, a legritkább esetben szálltak szembe a médiával. Vilmos herceg akkor parancsolt megálljt, amikor Katalin hercegnéről pikáns fotókat adtak közre, Harry herceg pedig akkor, amikor Meghan hercegné Amerikában található háza előtt letáboroztak a lesifotósok. 

A cikkből az is kiderül, hogy az anyakirályné rendkívüli módon szerette Vilmost és Harryt. Érdekesség azonban, hogy végrendeletében több pénzt hagyott a kisebbik fivérre. Nem azért, mert jobban szerette, hanem azért, mert nem ő a trón várományosa.