Vajna Tímea szülni akart: februárban ültették volna be az embriót

Forrás: Facebook/Vajna Tímea -
embrió lombikbébi-program Andy Vajna Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma este láthatjuk azt az interjút, amelyet Vajna Tímea adott a TV2-nek. A beszélgetést már egy ország várta, az özvegy most először szólal meg a férje, Andy Vajna halála óta.

Vajna Tímea megerősítette a TV2-nek adott interjújában, hogy tényleg szerettek volna gyereket Andyvel. Ha a sors nem ragadja el a producert, akkor februárban beültetésre mentek volna.

Andy és Timi gyereket szerettek volna Forrás: Facebook/Vajna Tímea

Annyit Timi is elárult korábban, hogy hormonkezelésekre jár, ám a további részletekről mindketten hallgattak. A fiatal özvegy azonban most megtörte a csendet.
"Annyira komoly volt, hogy februárban beültetik a gyereket" – mondta megtörten Timi, aki valószínűleg arra gondolt, hogy az Andy halála utáni hónapban vettek volna részt a beültetésen. Azt is elmondta, hogy Andy rögtön az esküvő után szeretett volna belevágni a gyerekvállalásba, ám Timi még várni akart, szeretett volna utazni, saját magát építeni – írja a Blikk.

A teljes beszélgetést ma 18 órakor este láthatjuk a TV2-n.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.