A Facebook elismerte, hogy lehallgatta egyes felhasználók beszélgetéseit

Forrás: -- -
Facebook
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elismerte kedden a Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményben a Facebook, hogy korábban – saját állítása szerint a felhasználók engedélyével – lehallgatott bizonyos beszélgetéseket, amelyekről leiratot is készített.

„Akárcsak a Google és az Apple, a múlt héten mi is felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket emberekkel hallgattatjuk meg” – tudatta a közösségi oldalt üzemeltető amerikai vállalat.
A Facebook hosszú ideig váltig állította, hogy nem hallgat bele a felhasználók beszélgetéseibe az oldalon keresztül működő Messenger applikáción keresztül, hogy pontosabban tudják célba juttatni a hirdetéseket. Tavaly tavaszi kongresszusi meghallgatásán maga Mark Zuckerberg, a vállalat alapítója és vezetője is tagadta, hogy a cég belehallgat a beszélgetésekbe.
„Önök olyan összeesküvés-elméletről beszélnek, hogy mi figyeljük, hogy mit vesznek fel a mobiltelefonok mikrofonjai, amit aztán hirdetési tevékenységhez használunk fel” – hangoztatta a milliárdos Zuckerberg. „Mi nem csinálunk ilyet” – állította.

Forrás: --

A Facebook később pontosította, hogy csak akkor férnek hozzá a mobiltelefonok mikrofonján keresztül bonyolított beszélgetésekhez, ha erre a felhasználók kifejezetten engedélyt adnak.
A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé, és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk a felvételeket, amelyeket a vállalat anonimizált. A Bloomberg azt írja, hogy a leiratokat kezelő munkatársak aggodalmukat fejezték ki munkájuk etikai vonatkozásai miatt, mert sem a felvételek eredetét, sem a felhasználásuk célját nem ismerték. A pénzügyi hírügynökség jelentése szerint a Facebook arról nem adott tájékoztatást, hogy a vállalat mit kezd a hangfelvételekkel. Hasonló gyakorlatot a digitális asszisztenseket kínáló Amazon, Google és Apple is alkalmazott, ám az elmúlt hetekben a Google és az Apple is tudatta, hogy felhagytak a hangfelvételek készítésével. Az Amazon pedig lehetőséget biztosít ügyfeleinek arra, hogy kikapcsolják az Alexa nevű mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetéseik felhasználását.

Hétfőn éjfél után érdemes a hullócsillagokat megfigyelnihttp://www.life.hu/news/20190812-hetfon-ejfel-utan-erdemes-a-hullocsillagokat-megfigyelni-perseidak.htmlA Perseidák meteorraj megfigyelésére legalkalmasabb hétfőről keddre virradóan az éjféltől hajnalig terjedő időszak - mondta Kiss László csillagász-fizikus. A csillagász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában beszélt arról, hogy a Szent Lőrinc könnyeikét is ismert Perseidák meteorraj sok száz éve visszatérő jelenség augusztusban. Idén a telihold közeli állapot miatt nehezebben figyelhető meg a sok apró porszemcséből álló meteorrajból származó csillaghullás. News--Rengeteg a csalás: szeptembertől kötelező lesz a biztonsági kód használata az online vásárlásoknálhttp://www.life.hu/news/20190812-szeptembertol-kotelezo-lesz-a-biztonsagi-kod-hasznalata-az-online-vasarlasoknal.htmlAz internetes vásárlásokkal elkövetett csalások megakadályozásáért szeptember 14-től kötelező lesz a biztonsági kód használata az online vásárlásoknál az Európai Unión belül - mondta Magyarország kiberkoordinátora hétfőn az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában. NewsOrigoJelentős lehűlést hoz a hidegfronthttp://www.life.hu/news/20190812-jelentos-lehulest-hoz-a-hidegfront-a-heten.htmlJelentős lehűlést hoz a héten érkező hidegfront, egy-két nap alatt mindenütt mintegy 10 fokot, néhol akár többet is csökken a csúcshőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán. News--Három embert megölt egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr Romániábanhttp://www.life.hu/news/20190812-harom-embert-megolt-egy-facebook-kozvetites-kedveert-szaguldozo-sofor-romaniaban.htmlŐrizetbe vették hétfőn Romániában azt a 39 éves gépkocsivezetőt, aki előző délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással. NewsOrigoBrutális hőséggel indul a jövő hét: szerdára várható enyhüléshttp://www.life.hu/news/20190811-brutalis-hoseggel-indul-a-jovo-het-szerdara-varhato-enyhules-idojaras.htmlA jövő hét egy brutális, 33–37 fok közötti csúcshőmérsékletet hozó hétfővel indít, több megyére is harmadfokú riasztást adtak ki, de egy megyét leszámítva az egész országra legalább másodfokú figyelmeztetés van érvényben a kánikula miatt. News--Sziget fesztivál 2019: a szervezők felkészültek a következő napok hőségérehttp://www.life.hu/news/20190809-sziget-fesztival-2019-a-szervezok-felkeszultek-a-kovetkezo-napok-hosegere.htmlA Sziget szervezői felkészültek a következő három napban várható hőségre, számos intézkedéssel segítik a fesztiválozókat a 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet elviselésében – közölte Vető Viktória sajtófőnök pénteken az MTI-vel. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.