Dwayne Johnson volt a legjobban fizetett filmsztár tavaly

Forrás: Shutterstock -
Dwayne Johnson filmsztár Forbes fizetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dwayne Johnson volt tavaly a legjobban fizetett filmsztár a Forbes üzleti magazin szerdán közzétett listája szerint.

A Jumanji sztárja 89,4 millió dollárral (26,4 milliárd forinttal) vette át a lista vezetését a korábbi győztestől, George Clooneytól, aki ezúttal be sem került az első tízbe - emlékeztet a BBC.
Johnson tavalyelőtt 119 millió dollárral (35 milliárd forinttal) csak a második helyet szerezte meg. Clooney ugyanis 2017-ben tequilacégének eladásával keresett sokat: a Forbes adatai szerint egymilliárd dollárt kapott a vállalatért. Az üzleti magazin a sztárszínészek éves jövedelmét a filmjeik mellett egyéb bevételeikből, márkaszerződéseikből számítja ki.

Dwayne Johnson volt tavaly a legjobban fizetett férfiszínész Forrás: HBO

Johnson az Under Armour sportmárkával is sokat keres. A Halálos iramban: Hobbs és Shaw című akciófilm, valamint a Családi bunyó és a Shazam! is jól jövedelmezett számára. Idén mutatják be Jumanji: A következő szint című filmjét is, amelyben Kevin Hart és Jack Black társaságában szerepel.

A Forbes tízes toplistáján Chris Hemsworth a második 76,4 millió dollárral (22,5 milliárd forinttal), Robert Downey Jr. pedig 66 millió dollárral (19,5 milliárd forinttal) a harmadik. Bradley Cooper 2015 után ismét szerepel az első tízben a Csillag születik sikerének köszönhetően, amelynek rendezője, forgatókönyvírója, producere és szereplője is volt. Cooper 57 millió dollárral (16,8 milliárd forinttal) lett a hatodik a listán. Will Smith az Aladdin című filmjével a tizedik helyre érkezett 35 millió dolláros (10,3 milliárd forintos) bevétellel.

A Forbes pénteken publikálja a legjobban kereső színésznők toplistáját.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.