Hatalmas fordulat VV Fanni ügyében: hamarosan vádat emelnek B. László ellen

B. László vádemelés VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan vádat emelnek B. László ellen, akit Novozánszki Fanni megölésével gyanúsítanak.

Néhány héten belül megtörténhet a vádemelés B. László ellen, akinek a gyanú szerint köze van VV Fanni eltűnéséhez. Az ehhez szükséges iratok már az ügyészségen vannak – írja a Ripost.

B. László korábban azt mondta, tudja, hogy hibázott, és nem jó embernek adta át akkor este Fannit, mert nem orvoshoz vitték. Nagyon bántaná, ha kiderülne, hogy valami rossz dolog történt vele. A tárgyaláson szeretne bocsánatot kérni a lány családjától és saját szeretteitől is. „Hülyeség volt egy ájult nőt elvinnem, és vállalom a következményeket. De ennyit tettem, nem többet” – tette hozzá.

Az előzetesben lévő B. László, akit VV Fanni meggyilkolásával gyanúsítanak Forrás: Origo
Egy fotós megmutatta, hogyan gyújtják fel az amazóniai esőerdőkethttp://www.life.hu/news/20190827-egy-fotos-megmutatta-hogy-gyujtjak-fel-az-amazoniai-esoerdoket.htmlCharlie Hamilton James fotós még 2013-ban forgatott a BBC-nek, a Vettem egy esőerdőt című produkciót készítette. Ez idő alatt hetekig élt szarvasmarhatenyésztőkkel Brazília nyugati esőerdőiben. Most közzétett egy akkoriban készült videót, amelyben megmutatja, hogy gyújtják fel a területeket. News--Nyíregyházi kettős gyilkosság: egy szomszéd végignézte, mi történthttp://www.life.hu/news/20190827-egy-szomszed-vegignezte-a-nyiregyhazi-kettos-gyilkossagot-ez-tortent.htmlFényes nappal ölte meg áldozatait, egy apát és egy fiút a gyilkos tegnap Nyíregyházán. A Blikk úgy tudja, először a fiúval végzett. News--Megtalálták a Korfun eltűnt magyar nagymamáthttp://www.life.hu/news/20190826-megtalaltak-a-korfun-eltunt-magyar-nagymamat.htmlKorfu szigetéről, Sidari városából tűnt el egy magyar nagymama szombaton. Az egyik utazási iroda a hölgy fotóját posztolva kért segítséget. NewsAFPBudai családirtás: a BRFK szerint nem a rendőrségen múlt a család életehttp://www.life.hu/news/20190826-budai-csaladirtas-a-brfk-szerint-nem-a-rendorsegen-mult-a-csalad-elete.htmlNem a rendőrségen múlt a budai család élete – jelentette ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfői közleményében. Ugyanakkor megjegyezték, hogy az ügyeletes szakmai hibát követett el, amikor egy bejelentést követően nem küldött rendőröket a címre. News--Kettős gyilkosság történt Nyíregyházánhttp://www.life.hu/news/20190826-kettos-gyilkossag-tortent-nyiregyhazan.htmlMegöltek két embert hétfőn Nyíregyházán, a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták – erősítette meg az MTI értesüléseit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. NewsThinkstockIdőjárás: felhőszakadás és zivatarok miatt adtak ki riasztásthttp://www.life.hu/news/20190826-idojaras-felhoszakadas-es-zivatarok-miatt-adtak-ki-riasztast.htmlSzerdáig záporok, zivatarok enyhítik a hőséget az országban. News



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.