34 kilométerre a szállástól találták meg a Korfun eltűnt magyar nagymamát.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az összefogásnak köszönhetően sikerült megtalálni azt a magyar nagymamát, aki Korfu szigetéről, Sidari városából tűnt el egy nyaralás során. Most újabb részletek derültek ki az üggyel kapcsolatban. Katalin menye elárulta, anyósára 34 kilométerrel távolabb találtak rá.

A 9 és 12 éves gyermekek lementek a tengerpartra az anyjukkal, az anyósom fáradtságra hivatkozva inkább ledőlt egy kicsit pihenni. A megbeszéltek szerint utánuk kellett volna mennie, de nem érkezett meg, és a telefonját sem vette fel. Néhány óra múlva visszamentek az épületbe, de akkor már sehol sem találták. (...) Félő volt, hogy eljutott a vízpartra, ahol a fulladástól lehetett tartani. A kamerafelvételeket elemezve a rendőrségnek 48 órával az eltűnése után sikerült rekonstruálnia az útvonalát. Végül tegnap kora délután egy 34 kilométer távolságra lévő szállodában találták meg szegényt.”

KorfuForrás: Manamana/Shutterstock