Senki nem érti, hogyan kaphatott fegyvert a nyíregyházi gyilkos

Forrás: Shutterstock -
bosszú gyilkosság fegyver vadász Nyíregyháza nyíregyházi kettős gyilkosság szerető
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Senki nem érti, hogyan kaphatott fegyvert a nyíregyházi kettős gyilkosságot elkövető vadász.

Néhány nappal ezelőtt kettős gyilkosság rázta meg Nyíregyházát: H. Miklós, a 42 éves nyíregyházi vadász agyonlőtte felesége szeretőjét, a helyi panzióvezetőt, N. Jánost, és annak édesapját. A férfit azóta előzetes letartóztatásba helyezték.

A Bors most kikérdezte a helyieket, mit gondolnak a borzalmas eseményekről. Többen állították, nem lett volna szabad, hogy fegyvert tarthasson magánál a gyilkos, ugyanis mindig is labilis volt.

Hogyan adhattak fegyvertartási engedélyt egy ilyen labilis férfi kezébe? Köztudottan gyógyszereket szedett, amitől többször őrjöngött. Ez az egész megelőzhető lett volna. De legalább az öcsém úgy halt meg, hogy a családját védte az utolsó percig. Szinte semmit nem aludtunk, még mindig képtelenek vagyunk elhinni, hogy nincsenek többé. Nem értjük, hogyan tehette ezt, főleg úgy, hogy ők ketten kiskoruk óta ismerték egymást, hiszen osztálytársak voltak" – mondta el a meggyilkolt N. János bátyja.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A helyiek elmesélték továbbá azt is, hogy a gyilkos egyik nevelt gyermeke alig egy hónapja belezuhant a forró olajsütőbe, és testének 23 százaléka megégett.

Hogy lehet úgy fegyvert adni egy ember kezébe, hogy még a saját gyermekére sem tud vigyázni, és az intenzív osztályon köt ki?" – fakadt ki a férfi.

Vajna Timi Andyről: "Mint két lelki sérült, beszélgettünk egymással"http://www.life.hu/sztarok/20190829-vajna-timi-andyrol-mint-ket-lelki-serult-beszelgettunk-egymassal.htmlVajna Timi Nádai Anikónak mondta el, mi lehetett az, ami miatt a filmmogul őt vette feleségül. Az özvegy sok egyéb mellett arról is beszélt, milyen volt a pénzhez való viszonya Andy mellett. Elárulta, hogyan szerettek egymásba. TV + SztárokOrigoElhagyja a Vígszínházat Csiby Gergely színészhttp://www.life.hu/sztarok/20190829-elhagyja-a-vigszinhazat-csiby-gergely-szinesz.htmlElhagyja a Vígszínházat Csiby Gergely színész. Elárulta, miért döntött a váltás mellett. TV + SztárokOrigoLánykérés történt a Sztárban sztár leszek! című műsorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190829-lanykeres-tortent-a-sztarban-sztar-leszek-cimu-musorban.htmlMegríkatta a zsűritagokat a Sztárban sztár leszek! egyik versenyzője: a színpadon kérte meg a barátnője kezét. TV + SztárokOrigoGyönyörű nővé érett Patai Anna – Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20190828-gyonyoru-nove-erett-patai-anna.html20 éves gyönyörű nővé érett a Megasztár egykori felfedezettje, Patai Anna. TV + Sztárok--Ázsia Expressz 2: Janicsák Veca nagyon kiakadt Demcsák Zsuzsárahttp://www.life.hu/sztarok/20190828-janicsak-veca-nagyon-kiakadt-demcsak-zsuzsara.htmlJanicsák Veca kiakadt Demcsák Zsuzsára, amiért a tévés nem köszönt neki vissza az Ázsia Expressz egyik játéka során. TV + SztárokOrigoSúlyos betegsége után lemezt ad ki Fekete Jenő blueszenészhttp://www.life.hu/sztarok/20190828-sulyos-betegsege-utan-lemezt-ad-ki-fekete-jeno-blueszenesz.htmlBemutatja első szólólemezét Fekete Jenő bluesgitáros, aki néhány hónapja kapott tüdőembóliát. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.