Húsz év után megtalálta szüleit egy négyévesen elveszett fehérorosz lány

Forrás: Youtube/ МВД Республики Беларусь -
lány Fehéroroszország szülők elveszett rátalál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évekig kétségbeesetten keresték.

A kis Julija Viktorovnát 1999. október 1-jén, a Minszk és Oszipovics közti utolsó esti helyközi vonaton, egy úgynevezett elektricskán vesztették el szülei, akik két napon át tűvé tettek minden környékbeli állomást, hasztalanul.

A hatóságok is nagy erőkkel keresték a négyéves gyermeket, de a kutatás nem hozott eredményt.

Nemrégiben Oroszországból jelentkezett a belorusz hatóságoknál egy fiatalember - az immár felnőtt lány egy barátja - azzal, hogy ismer egy intézetben, illetve nevelőszülőknél felnőtt nőt, aki talán azonos lehet azzal a lánnyal, akinek eltűnéséről az interneten kutakodva szerzett tudomást. A nő töredékesen emlékezett gyermekkorára, bátyjára és nővérére, valamint arra, hogy 1999-ben a rjazanyi pályaudvarról hozták el. Julija hasonlítani látszott az egykori fotón szereplő kislányhoz, végül a DNS-vizsgálat is megerősítette, hogy a két évtizede elveszett lány került elő.

Húsz év után megtalálta szüleit Forrás: Youtube/ МВД Республики Беларусь

A szerencsésen végződött történetről a fehérorosz belügyminisztérium számolt be a honlapján.

A belorusz hatóságok szerint "csoda", hogy ilyen hosszú idő után sikerült megoldani egy eltűnési ügyet.


Mint kiderült, annak idején ott követett el mulasztást a belorusz rendőrség, hogy csak fehérorosz területen kereste az eltűnt gyermeket, Oroszországban nem köröztették a kis Juliát. A hírekből nem derül ki, hogyan szakadt el szüleitől a lány és miként került Oroszországba, a távoli Rjazanyba - írja az MTI.

Futóköröket alakítanak ki a Fiumei úti sírkertbenhttp://www.life.hu/news/20190906-futokoroket-alakitanak-ki-a-fiumei-uti-sirkertben.htmlA Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a nemzetközi példákat követve futóútvonalakat jelöl ki a Fiumei úti sírkert területén. Az indokok között szerepel, hogy a nemzeti emlékhelyet szorosabban bekapcsolják a főváros vérkeringésébe.NewsOrigoKiderült, mi lehetett valójában a Loch Ness-i szörnyhttp://www.life.hu/news/20190906-kiderult-mi-lehetett-valojaban-a-loch-nessi-szorny.htmlA tóból vett vízminták átfogó DNS-elemzésével derítették ki a tudósok, hogy mi is lehetett valójában a Loch Ness-i szörny.NewsOrigoFutóverseny miatt lezárások lesznek Budapesten vasárnaphttp://www.life.hu/news/20190906-futoverseny-miatt-lezarasok-lesznek-budapesten-vasarnap.htmlA Wizz Air Budapest félmaraton futóverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap a fővárosban, a közösségi közlekedés járatai a megszokottól eltérően közlekednek.NewsOrigoHalálos baleset történt Bélmegyer közelébenhttp://www.life.hu/news/20190906-halalos-baleset-tortent-belmegyer-kozeleben.htmlHalálos baleset történt Békés megyében, Bélmegyer közelében: a helyszínelés idejére a teljes utat lezárták.NewsOrigoGyermekpornográfiával vádolják az egykori magyar válogatott kosarast, Jermaine Thomasthttp://www.life.hu/news/20190906-gyermekpornografiaval-vadoljak-az-egykori-magyar-valogatott-kosarast-jermaine-thomast.htmlGyermekpornográfiával és szexuális bántalmazással vádolják az egykori magyar válogatott kosarast, Jermaine Thomast.NewsOrigoA vécéből töltötte fel rendszeresen szobatársa vizes palackját az amerikai diáklányhttp://www.life.hu/news/20190906-a-vecebol-toltotte-fel-rendszeresen-szobatarsa-vizes-palackjat-az-amerikai-diaklany.htmlA vécéből mérgezte szobatársát egy amerikai diáklány. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.