Nem teljesülhet Terry Black végakarata? Hiába fizette ki előre a temetését

Terry Black temetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Terry Black édesanyjával együtt szeretett volna nyugodni, és annak idején úgy nyilatkozott, a temetés részleteit már el is intézte. Most azonban mégis úgy tűnik, hogy nem teljesülhet a végakarata. 

„Úgy intéztem a temetésemet, hogy az édesanyámmal együtt temessenek. Pontosabban az övével együtt szórják majd szét az én hamvaimat is. Anno azért vásároltam dupla urnát, hogy a vízsugárral szépen együtt mossanak be minket a földbe. Így legalább örökre együtt maradhatunk" - mesélte tavaly nyáron a Kiskegyednek Terry Black.

Terry Black Forrás: TV2

Ennek ellenére az előadóművész közeli barátja, Árvai Mónika szerint erről sajnos semmilyen irat nem maradt fent. Se egy papír, se egy számla nem igazolja, hogy ki lenne fizetve a temetés - írja a Bors. Egyelőre a hamvasztásra sem került sor, de a hamvak hazaszállítása is rengeteg pénzbe kerülne, így Terry Black holttestét egyelőre a patológián őrzik. Ha nem lesz meg a pénz a temetésre, a Bors információi szerint a müncheni önkormányzat fog intézkedni a szociális temetésről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.