Ezért nem vállalt több gyermeket Zoltán Erika

Forrás: Facebook/Zoltán Erika -
Zoltán Erika szülés család Robby D. gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zoltán Erika elárulta, nagyon nehéz volt számára a szülés, ezért nem vállaltak végül több gyermeket férjével, Robby D-vel.

21 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Zoltán Erika és Robby D kislány, Zoé. Az énekesnő férje most elárulta, nagyon nehéz szülés volt, még a baba élete is veszélybe került. Épp ezért úgy döntöttek, nem kockáztatnak, nem vállalnak több gyermeket.

Életem egyik legfájdalmasabb pillanata volt. Zoé születése nagy öröm volt, de úgy döntöttünk, Erikát soha többé nem tesszük ki ilyen veszélynek" – nyilatkozta Robby D a Blikknek.

Zoltán Erika Forrás: Facebook/Zoltán Erika

Zoltán Erika hozzátette, lassan eljön az ideje annak is, amikor már arra vágynak, hogy unokázhassanak.

Végül mindketten egészségesen jöttünk ki a szülőszobából, és ez a hármas egység azóta is ilyen jól működik. Ha őszinte akarok lenni, nem is terveztük nagyon, hogy legyen második gyerek, hiszen a karrierem ezt nem engedte volna meg. Zoé születése után körülbelül egy év kihagyással álltam újra színpadra, így senkinek az érdekei nem sérültek. Mi majd lassan unokázni szeretnénk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.