Terry Black tömegsírba, gyerekei pedig az utcára kerülhetnek

Forrás: TV2 -
Terry Black
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Terry Black hatalmas adósságot hagyott maga után, sőt, a lakbért sem fizette: így most gyerekei Fanny és Dani gondban vannak, nincs pénzük eltemetni apjukat. Sőt, nemrégiben felszólítást is kaptak, hogy ha nem intézik az előadőművész végső nyughelyét, Terry tömegsírba kerülhet. 

"Pénteken kaptuk meg azt a levelet, amelyben tájékoztat a kórház, hogy haladéktalanul temessük el aput, vagy intézik a köztemetést, ami azt jelenti, hogy egy tömegsírba kerülhet" – mondta Terry fia a Blikknek, aki húgával együtt a hónap végén az utcára kerülhetnek.

"Fanny még nem fogja fel, mekkora bajban vagyunk, hogy az apja 10 ezer eurós lakbértartozása miatt a hó végén el kell hagynunk a lakást. De talán jobb is így, Dani viszont pontosan tudja, hogy utcára kerülnek, az apjuk pedig egy közös sírba" – tette hozzá Árvai Mónika.

Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.