Facebookon jelentette be Nacsa Olivér és felesége: másfél év után elválnak

házasság válás Nacsa Olivér
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nacsa Olivér és kedvese azonnal egymásba szerettek és a lánykérés majd az esküvő is gyorsan követték egymást. Másfél év együttélés után azonban most bejelentették: válnak.  Nacsa Olivér, Somossy BarbaraForrás: TV2middleon1497849 "Kedves barátaink, ismerőseink! Szeretnénk elejét venni mindenféle pletykának és találgatásnak, ezért Olivérrel arra gondoltunk, hogy mindezeket megelőzvén itt és most tájékoztatunk benneteket és a közvéleményt egy döntésről, amelyet közösen hoztunk meg, a szívünkben békével, hálával és egymás iránt érzett szeretettel. Vannak olyan értékes kapcsolatok az ember életében, melyek nem ugyanabban a formában folytatódnak 40 évig, de egy életre meghatározóak. Mindketten hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk egymást és megadta a jó Isten ezt a másfél évet, amelyet közösen tölthettünk együtt boldogságban, szeretetben. Emberként továbbra sem fogjuk soha egymás kezét elengedni. Aki már élt párkapcsolatban, az tudja, hogy a miértek mindig a két ember legbennsőbb magánügyei. Köszönjük a szeretetet és az érdeklődést, jól vagyunk és örömmel tekintünk az új munkáink elé. Kérjük a fentiek tudomásul vételét, tiszteletben tartását és annak megértését, hogy a továbbiakban erről egyikünk sem kíván beszélni. Barbi és Olivér" - állt a közleményben, amit a páros a közösségi oldalára tett ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.