Balázs Andi: "Lehet, hogy nem lesz gyerekem"

esküvő Balázs Andrea gyerekvállalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Balázs Andi komika, akit leginkább a Karinthy Színházban láthat a színházkedvelő közönség, őszintén vallott magánéletéről. Az ország Kasszás Erzsije házasságról és gyerekvállalásról is beszélt. 

Andi szerelme, Gábor már háromszor kérte meg a színésznő kezét, házasságra azonban ezidáig nem került sor. A három eljegyzési gyűrű egyébként vicces sorsra jutott, ugyanis mindegyiknek nyoma veszett: "Gábor háromszor kérte már meg a kezem, és én mind a három gyűrűt elvesztettem. Az első még tizenhat éve egy ezer- forintos bizsu volt, de nagyon szerettem, és azonnal igent is mondtam. Ám a színházban nem lehet rajtunk sem óra, sem gyűrű vagy fülbevaló, így elraktam valamelyik sminkestáskámba. Azóta sem került elő. Ezért öt év múlva Gábor újra próbálkozott, de azt a gyűrűt is eldugtam valahova magam elől" - mesélte a Borsnak Andi, aki a harmadik gyűrű sorsáról csak ennyit mondott nevetve - "Addig tudtam, hogy hol van, amíg anyu vigyázott rá. Szerintem megvan valahol, csak ki tudja, hol."

Balázs Andi Forrás: TV2

A színésznő azt is elárulta, hogy párja nem haragszik érte, inkább jókat derül a szétszortságán. Andi egyébként nincs ellene az esküvőnek, mindössze ezidáig nem került rá sor. Andi szerint a 20. évfordulón talán megejtik a nagy napot Párizsban, két tanú jelenlétében, aztán jöhet egy nagy lagzi itthon. Andi a gyerekvállalásról is őszintén nyilatkozott: "Majd ő tudja, mikor kell jönni, én hiszek ebben. Mi semmilyen akadályt nem gördítünk elé. Nem görcsölök rá erre. De lehet, nekem az az utam, az a karmám, hogy nem lesz gyerekem" - mondta a színésznő a Zshowtime című műsorban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.