Így búcsúzott a felesége a veronai buszbaleset napokban elhunyt hős tanárától

Forrás: Shutterstock -
veronai buszbaleset tanár hős
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, a veronai buszbaleset hős tanára a keddi napon elhunyt. Vígh György több gyermeket is kimentett a lángoló buszból, saját gyermekeit azonban nem tudta megmenteni. A gyász felemésztette. 

A 2017. január 20-i tragikus buszbalesetben Vígh György saját élete kockéztatásával több gyermeket is kimentett a lángolú buszból, sajátjait azonban nem tudta megmenteni. A gyász, a lelki fájdalom és a közben kialakult betegsége nyomán a napokban, 66. életévében elhunyt a hős tanár.

A veronai buszbalesetből maradt roncs. Forrás: AFP/Handout

György és felesége, Erika a baleset után három hónapot töltött kórházban. A pedagógus emberfeletti erővel harcolt, újra megtanult járni, és feleségét is támogatta, akivel a történtek után zárkózottan, csendben éltek - írja a Ripost.

A gyász és testi betegség végül legyőzte a hős tanárt. „A férjem csontvelő-transzplantációs kezelésre várt, bizakodtunk, hogy utána javul az állapota. Sosem beszéltünk a halálról. Az utolsó hetet az intenzív osztályon töltötte, de még el tudtam búcsúzni tőle. Végül kedd délután meghalt. Remélem, van mennyország, ahol majd találkozhat a gyerekeinkkel" - nyilatkozta György felesége a Blikknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.