Hajnalban tört rá a rendőrség VV Fanni feltételezett gyilkosára, B. Lászlóra

Forrás: Facebook -
gyilkosság B. László rendőrség VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajnalban törtek rá VV Fanni feltételezett gyilkosára: a rendőrök azt ellenőrizték, B. László nem szökött-e meg.

Hajnalban rajtaütést végeztek B. Lászlón. A Ripost azt írja, a rendőrség immár másodjára tört rá VV Fanni feltételezett gyilkosára, hogy ellenőrizzék, nem szökött-e meg a dunaújvárosi ingatlanból, ahol házi őrizetben van.

Eszik, iszik, alszik és tanul. Leginkább az angol nyelvtudását fejleszti, amit már az előzetes letartóztatása elején elkezdett. Olyan zárkatársakat kapott ugyanis, akik különböző nemzetiségűek voltak, így egész nap gyakorolta az angolt, amit most otthon folytat" – nyilatkozta a lapnak a férfi nagybátyja, korábbi védője, dr. Brodmann Péter.

Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el Forrás: Facebook/Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.