Ferenc pápa egy római katakombában mutatott be misét

Forrás: MTI/Veres Nándor -
Ferenc pápa Vatikán Róma katakomba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombákban bemutatott misén halottak napján – számolt be Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.

Hangsúlyozta: "ma is sok katakomba létezik (...), ma több keresztényt üldöznek mint a (keresztényüldözés) első évszázadaiban". Ferenc pápa hozzátette, hogy a világ számos országában "kereszténynek lenni tilos és bűncselekmény".

A halottak napi misét az egyházfő Róma egyik legrégebbi és legismertebb katakombájában mutatta be. Az egyik föld alatti kápolnában tartott szertartáson kevesen tudtak csak részt venni. Ferenc pápa rögtönzött homíliájában elmondta, hogy életében most először járt az ókori keresztények föld alatti temetkezési helyén.

A Vatikánba visszatérve Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika altemplomában imádkozott az itt eltemetett pápák nyughelyénél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.