Megtörte a csendet: A focista őszintén beszélt a Kárpáti Rebekával való szakításáról

Völgyi Dániel esküvő őszinteség focista Kárpáti Rebeka szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyönyörű műsorvezető, Kárpáti Rebeka és a magyar bajnok futballista, Völgyi Dániel sokáig tökéletes párosnak tűnt, de esküvő helyett a szakítás mellett döntöttek.

Rebeka és Dani a nyár folyamán összeköltöztek, mallorcai nyaralásuk során pedig el is jegyezték egymást. Bár a szerelmesek közös jövőt terveztek, augusztusban a szakítás mellett döntöttek.

Augusztusi szakításuk óta Rebekát sűrűn láthatjuk a tévék képernyőjén, a focista viszont egészen eddig hallgatott.

"Én hosszadalmasan meggyászoltam ezt a kapcsolatot. Köztünk ugye már házasságról is szó volt, aztán erre az egészre jött egy komoly magánéleti probléma, ami még nehezebbé tette a 2019-es évem"

– mesélte Blikkneka labdarúgó.

Danit a nehéz időszakon a szerettei segítették át, közben azonban végig ott lebegett a szeme előtt a futball és egy jövőbeli család reménye.

"Nem egyszerű, de erős vagyok, és minden energiámmal a főállásomra összpontosítok. Mint bárki más, én is ismerkedem, de semmit nem akarok elkapkodni.

Nagyon szeretnék egy olyan nőt találni, aki jóban-rosszban mellettem van, és gyereket szül nekem.

Úgy érzem, mostanra megértem erre a feladatra. Remélem, az én életemben is mihamarabb eljönnek ezek a pozitív dolgok" – tette hozzá Völgyi Dániel, aki kérdésünkre azt válaszolta: végleg lezárta magában korábbi kapcsolatát, és sok boldogságot kívánt a jövőben egykori kedvesének, Kárpáti Rebekának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.