Összebarátkoztak az idős férfival, majd megverték és kirabolták a lakásán

rablás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. november 8-án 20 órakor érkezett bejelentés arról, hogy a VII. kerületi Péterfy Sándor utca egyik lakásában két nő megvert egy idős férfit - írja a police.hu.

A nyomozóknak az idős sértett elmondta, hogy két hónappal korábban a Keleti pályaudvar környékén szólította meg őt két nő, akikkel beszélgetni kezdett és meghívta őket a lakására. Kávéval, itallal kínálta őket, beszélgettek, majd vendégei távoztak.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Nem hallott felőlük egészen november 6-ig, amikor ismét megjelentek a lakásánál és arra hivatkozva, hogy megbeszélték a találkozót, bekéredzkedtek hozzá. Mivel furcsának találta a viselkedésüket, elküldte őket, de a telefonszámát megadta nekik.

Két nappal később ismeretlen számról hívták. Alkalmi ismerőseinek idősebb tagja kereste és meggyőzte őt, hogy este meglátogatja és 18 óra körül meg is érkezett hozzá. Beszélgetni, inni kezdtek, de ezután a barátságos hangnem hirtelen megváltozott. A nő beengedte a lakásba társát, majd kutatni kezdtek a férfi holmijai között és a pénzét követelték. A két nő többször megütötte, majd el is lökte a 83 éves férfit, aki a fejét ütötte be. A támadók végül az idős ember mobiltelefonjával elmenekültek a helyszínről.

A nyomozóknak néhány óra alatt sikerült azonosítani a rablás elkövetésével gyanúsítható 37 éves R. Magdolnát és a 19 éves szintén budapesti B. Rékát, akiket a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai egy X. kerületi lakásban fogtak el. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki őket és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tesznek letartóztatásukra - olvasható a police.hu-n.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.