Komoly veszélybe került Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit - Meghibásodott az autójuk!

Détár Enikő Ladinek Judit autó Fésűs Nelly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Détár Enikőt, Fésűs Nellyt és Ladinek Juditot komolyabb baj is érhette volna, amikor három héttel ezelőtt közös fellépésükre igyekeztek. Az autójuk ugyanis súlyosan meghibásodott.

"Általában az én kocsimmal megyünk fellépni, így volt ez akkor is – mesélte a Borsnak Judit. – Budafokon találkoztunk Encivel egy bevásárlóközpontban, Nellyt felvettem odafelé. Mivel előbb érkeztünk, gondoltam, beadom lemosatni a kocsit. Odaadtam a kulcsot, a mosóban átálltak vele. Elindultunk, és útközben vettem észre, hogy valami nagyon nem stimmel. Van az autóban egy kormánymagasságot állító rúd, valami szerkezet, aminek elszakadt a bovdenje. Igen, elszakadt a kormánymagasság-állító bovden. Mintha űrhajóban ülnénk, lebegett a kormány föl-le. Hirtelen óriási lett a pánik. Már úton voltunk, siettünk, időre kell leérni, mert a függöny felmegy. Esélyünk nem volt másik kocsit keríteni. Az autó vezethető volt, tekerni lehetett a kormányt, de közben mozgott föl-le. Levert a víz, borzasztó kellemetlen volt. Az autópályán nyílegyenesen mentünk, az nem okozott gondot, de a kanyarok..." - folytatta a beszámolót Judit, aki nem rejtette véka alá, mennyire féltek az út során, és mekkora volt rajta a felelősség. A színésznők azt is elmondták, hazafelé már nem kockáztattak, eljöttek értük, hogy biztonságban érhessenek haza.

A Dívák formáció Détár Enikővel, Fésűs Nelly-vel és Ladinek Judittal Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.