A statisztikák szerint aki gyilkol, biztosan rács mögé kerül!

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság statisztika rendőrség börtön gyilkolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legújabb statisztikák szerint aki Magyarországon embert öl, biztosan börtönbe kerül. A szakemberek szerint ez a kitartó nyomozási munkán kívül a technika fejlődésének is köszönhető.

Míg 2016-ban 101, 2017-ben már csak 90, 2018-ban pedig 78ember vált emberölés áldozatává. Ráadásul egyetlen tavalyi eset sem maradt felderítetlen, elmondható tehát, hogy aki embert öl, az bizonyosan lebukik és hosszú időre rács mögé kerül.

A szakértők szerint ez még annál is fontosabb visszatartó erő, mint a legsúlyosabb büntetés kilátásba helyezése. A bűnözők ugyanis elsősorban nem a büntetés mértékétől tartanak, hanem abban reménykednek, hogy soha nem derül fény szörnyű tetteikre. Ha biztosak lehetnek abban, hogy lebuknak, sokkal inkább meggondolják, rászánják-e magukat a bűncselekményre.

Forrás: Shutterstock

Végh József kriminálpszichológus a Ripost kérdésére megerősítette a rendőri munka és az elkövetések száma közötti összefüggést.

„A rendőrség munkája javult, ez tény, ez az eredményesség pedig közrejátszhat abban, hogy kevesebb a gyilkosság...A büntetőeljárásnak van visszatartó ereje, a tettesek nem a bűncselekmény elkövetésétől félnek, sokkal inkább a büntetéstől. Így a rendőrség kiváló munkájának is lehet, sőt biztos, hogy van köze ehhez a tendenciához.

Elsősorban azokat a gyilkosokat rettenti vissza a biztos lebukás veszélye, akik hosszan tervezgetik az emberölést, elhatározásuk még nem végleges. Az indulatból, hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságokra ez kevésbé lehet hatással"

- szögezte le.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

„A krimináltechnológia rohamosan fejlődik, megfelelő technikai háttérrel pedig könnyebb beazonosítani az elkövetőt...Hozzájárul a felderítések sikerességéhez az is, hogy pontosan nyilvántartják a lőfegyvereket. Fejlődött a DNS azonosításának módszere és sok más apróság, ezek összeadódnak és elősegítik, hogy bizonyítékokat tudjunk szolgáltatni a büntetőeljárásban."

-mondta a nyomozó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.