30 éves az ENSZ gyermekjogi egyezménye: ma a gyerekek veszik át az irányítást

gyermek gyermekvédelem November ENSZ gyermekjogi egyezmény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyermekek jogainak világnapját ünneplik november 20-án világszerte, így Magyarországon is.

A gyermekek jogairól szóló egyezményt 1989. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése, Magyarország pedig 1990. március 19-én írta alá az erről szóló megállapodást.

A világon ma 196 ország fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt.

November 20-án, a gyermekjogok világnapján évről évre a gyerekek veszik át egy napra a világ irányítását, és minden területen hallatják a hangjukat. Az UNICEF Magyarország idén először szervez egész napos ingyenes eseményt Gyermekek Világnapja címmel az Akvárium Klubban. Az eseményen beszélgetések, neves szakértők, játszósarok és közösségi programok sora várja az érdeklődőket.

"Olyan fontos témák kerülnek többek között terítékre, mint az anyaság és a munka kapcsolata, a gyermekkori traumák, a pozitív szülőség, a környezetvédelem,

a gyermekjogok és az élménypedagógiai módszerek. A látogatók szakértőktől tudhatják meg, miként védekezhetnek a gyerekeket érintő online bántalmazás ellen, hogyan érintheti a válás a gyerekeket, mire való az állatterápia és mi a jó gyerekkönyvek titka. A programok 10 órától 17 óráig tartanak, hasznos és tartalmas időtöltést kínálva mindenkinek, aki szülő, szülő szeretne lenni, vagy csak érdeklődik a gyermeket érintő témák iránt."

-írják a honlapon.

A közélet, a média, az üzleti világ, a kultúra és a sport különböző intézményeiben világszerte „fordított napot" tartanak, ahol a gyerekek egyrészt belekóstolnak a felnőtt szerepekbe, másrészt elmondhatják, mit gondolnak az adott közegről, és megtudhatják, milyenné válik az a világszelet, mire ők felnőnek. Az elmúlt években a Gyerekhang kampány keretében gyerekek szólaltak fel az Országgyűlés épületében, vették birtokba a rendőrség és a Budapesti Közlekedési Központ irányítóközpontját, újságokat szerkesztettek, mentősöktől tanultak, beleshettek a színházi kulisszák mögé, sportklubok és nagykövetségek látták őket vendégül. Idén is az élet számos területén hallatják majd a hangjukat.

A gyermekjogi egyezmény célja, hogy a világ minden országában ugyanazokat a gyerekjogokat tartsák be. IDE kattintva te is elolvashatod, milyen jogok illetik a gyermekeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.