Az egész országot megrázta a szerda délelőtt történt baleset, amelyben két autó ütközött össze Csobánka területén. A balesetben egy személy könnyebben, három pedig súlyosan megsérült, köztük egy 3 éves kislány is.

Mindent megtettek annak érdekében, hogy a kislány túlélje a balesetet: mentőhelikopterrel szállították kórházba, ráadásul egy időre az Üllői utat is lezárták, hogy a mentőhelikopter landolni tudjon a Heim Pál gyermekkórház előtt. 

Forrás: police.hu

A kórházba szállított kislány azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni, és csütörtökre virradó éjjel elhunyt.

Ripost úgy tudja, az édesanya a baleset óta kómában van, így az édesapának kellett meghoznia a szörnyű döntést: lekapcsoltatni agyhalott kislányát az őt életben tartó gépekről. A lap információi szerint Fruzsina az édesanyjával ült az autóban, amikor a baleset történt, a kislány pedig nem volt bekötve.

Forrás: Shutterstock

A Csobánkát Pilisvörösvárral összekötő 10-es utat a helyiek csak halálútnak hívják. A két település között fekvő lovarda telepvezetője azt nyilatkozta: heti rendszerességgel húzzák ki traktorjaikkal az árokba csúszott autókat. Bár a legtöbb baleset nem halálos, de súlyos tragédiákat látott már ez a kanyarokkal és lejtőkkel szabdalt út, amely nem véletlenül volt korábban még a Pilis rally útvonala is.