Múlt héten az egész ország döbbenten állt a hír előtt, miszerint a legendás tévés, Vitray Tamás 87 évesen elválik feleségétől. Kállay Bori és Vitray 32 évig voltak házasok.

A múlt heti Story magazinban Vitray Tamás őszintén beszélt válásukról, Kállay Bori azonban szűkszavúan nyilatkozott a történtekről.

„A hír igaz, de nem szeretnék erről többet mondani, remélem, a másik félnek is lesz annyi esze, hogy ne mondjon semmit"

"Nem értem. A művésznő éppen olyan jól tudja, mint én, hogy az ilyesmi előbb-utóbb kiderül, legjobb, ha mi magunk adunk hírt róla. Az más kérdés, hogy a tényen kívül nincs mondanivalóm nekem sem.

Ez annyira magánügy, hogy még az úgynevezett közszereplők sem kötelezhetők magyarázkodásra. Igen, a hír igaz. Harminckét évnyi házasság után egyetértésben döntöttünk így. Általában nem szoktam 87 évesen válni, de a sors másként rendelte. Nincs bennem gyűlölet, nincs bennem harag. Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátravan"

- reagált felesége nyilatkozatára Vitray Tamás.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A Best információi szerint Kállay Borinak és Vitray Tamásnak sikerült mindenről megegyezniük, így már nem is beszélnek egymással. Míg a színésznő közös gödi házukban él, Vitray Budán bérel magának egy lakást, és az agglegények életét éli.