Szerelméről vallott Molnár Anikó

Forrás: FEM3 -
Nagy Ő párkapcsolat szerelem Molnár Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Molnár Anikó újra boldog, és most azt is elárulta, hogyan jöttek össze mostani párjával.

Molnár Anikó újra szerelmes, párjával már egy közös nyaraláson is túl vannak. Kiderült, régóta ismerik egymást, de korábban mindketten foglaltak voltak, ezért nem is keresték egymás társaságát. Az egykori Nagy Ő a hot! magazinnak vallott arról, tulajdonképpen hogyan is jöttek össze.

A mostani szerelmemmel négy éve ismerjük egymást: a szomszédomban helyszíneltek egy ügy kapcsán a rendőrök, én meg kimentem szólni, hogy van a házamon térfigyelő kamera, ha az segít. A mostani párom is jelen volt akkor; összenéztünk, de nem volt folytatás. Az élet később újra egymás mellé sodort bennünket, ám sokáig egyikünk sem volt független. Aztán az elmúlt hónapokban minden megváltozott: mindketten szabadok lettünk, ezért adtunk egy esélyt magunknak. Voltunk együtt, voltunk külön, majd a sokadik békülés után úgy döntöttünk: elutazunk valahová, hogy kiderüljön, tényleg illünk-e egymáshoz. Arra gondoltam, szép lenne egy ilyen élménnyel kezdeni a közös életünket."

Molnár Anikó Forrás: FEM3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.